A legkorszerűbb onkológiai és sugárterápiás eszközöket adták át Gyulán

2024. október 31. 16:36 | Bere Mátyás

Több, mint 1,8 milliárd forintba kerülő beruházás ért véget a Békés Vármegyei Központi Kórház Klinikai, Onkológiai és Sugárterápiás Centrumában. A várakozások szerint a modern sugárterápiás kezelést biztosító új, lineáris gyorsító készülék, a CT-szimulátor, a C-íves röntgen és ezek kiegészítő berendezései jelentősen javítják a daganatos betegségben szenvedők ellátásának minőségét.

A Békés Vármegyei Központi Kórház 2022-ben indított el feltételes közbeszerzési eljárást az új gyorsító eszköz beszerzésére, hiszen a korábbi, 18 éves készülék már elöregedett és időszerű volt annak cseréje. Az intézményt az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségpolitikai Főosztálya segítette, majd egy 2023 decemberében született kormányhatározat alapján teljeskörű állami támogatással hajtotta végre a beruházást.

A korszerű sugárterápiás ellátás elérhetősége miatt is rendkívül fontos ez a beruházás Békés vármegyében. Azt kívánom, hogy a betegek minél hamarabb találják meg a gyógyulásukat ebben a közegben – fogalmazott dr. Kovács József országgyűlési képviselő.

A most beszerzett új gyorsító összességében bruttó 1,85 milliárd forintba került, mely magában foglalja a CT-szimulátort, az onkológiai informatikai, a sugárterápiás tervező és a dozimetriai rendszert, valamint a páciensrögzítőket is. 

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő; fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

– Különösen elégedettséggel tölt el az, amikor egy a daganatos betegek kezeléséhez szükséges, kiemelten fontos, nagyértékű eszközt adhatunk át a gyógyítás nemes célját szolgálva. Ráadásul Békés vármegyében egy általam is ismert, nagyszerű kollektíva gazdagodott ezzel az eszközzel és tudja majd segíteni áldozatos munkájukat, illetve teszi azt még hatékonyabbá – hangsúlyozta dr. Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság egészségügyi ellátó rendszeréért felelős főigazgató-helyettese.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

Dr. Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa Görgényi Ernőnek, Gyula polgármesterének mutatja meg a CT-szimulátor által alkotott képeket; fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Az új eszközök sorát bővíti a sugárkezelés elvégzésére szolgáló gyorsító. Segítségével a szervezet bármely részében lévő elváltozás kezelhető. Ez elsősorban rosszindulatú tumorok, de egyéb elváltozások esetén is használható, ha sugárterápia javallott.

– Hagyományos műtéti eljárásokat is helyettesíthet, kevesebb kockázat és egyéb mellékhatások mellett. Segítségével olyan daganatok is kezelhetők, melyek vagy nagyon közel helyezkednek el a kritikus szervekhez, vagy a test nehezen elérhető helyein találhatók, így nagyon hatékony a tüdő, a prosztata, a hasnyálmirigy és májdaganatok kezelésében – fogalmazott dr. Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

CT-szimulátor; fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

A másik átadott készülék egy CT-szimulátor, amely a sugárterápiás kezelés szakszerű megtervezéséhez kell. Ez a modern orvostechnikai berendezés a Gyulán működő Sugárterápiás Centrumon kívül csak az Országos Onkológiai Intézetben van. 

– Ez az eszköz arra szolgál, hogy a sugárterápiát kapó betegek testéről készítsünk adatfelvételt, amely gyakorlatilag az anatómiát tükrözi, tehát egy CT felvételt csinálunk róla, ez alapján tudjuk megtervezni a sugárterápiához szükséges összes mutatót – mondta el a gépről dr. Torday László PhD, a Békés Vármegyei Központi Kórház Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrum osztályvezető főorvosa.

A nagyértékű beruházás eredményeként további, a tervezési és kezelési munkálatokhoz szükséges új softwareket és hardwareket is beüzemeltek: összesen négy, teljesen új tervezőrendszer, öt, a kontúrozáshoz használható és további öt, a betegirányítást segítő munkaállomás épült ki. Emellett a betegek megfelelő pozícionálásához két teljes garnitúra, sokelemes betegfektető rendszer is a kórházba került. Az intézet fizikusai pedig mostantól a legmodernebb dózismérő rendszert használhatják.

 

Galéria

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL