Új szívkatéteres műtőt és izotópos CT-készüléket adtak át a gyulai kórházban

2023. szeptember 28. 10:10 | Kovács Andrea

Két modern, nagy értékű gépet adták át szerdán a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán tagintézményében. Az invazív kardiológiai osztályon, valamint a diagnosztikai részlegen megvalósult, mintegy 800 millió forint értékű beruházásra az életkilátások és életminőség növelése, valamint a várakozási idő csökkentése érdekében került sor.

Egy tavalyi uniós pályázat révén a Békés Vármegyei Központi Kórháznak lehetősége nyílt arra, hogy a szív-, érrendszeri és onkológiai betegségben szenvedők komplex ellátását segítő, korszerű gépeket szerezzenek be. A mintegy 800 millió forint értékű beruházást az Országos Kórházi Főigazgatóság is támogatta.

 

 

– Egy ilyen eszközátadó ünnepség jó alkalmat nyújt arra, hogy megköszönjem annak az országosan közel 110 ezer egészségügyi dolgozónak a munkáját, akik különlegesen nagy áldozatvállalás mellett látják el munkájukat, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyar emberek a megfelelő, számukra szükséges gyógyításban részesüljenek – emelte ki köszöntőjében dr. Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató.

Dr. Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató

 

– Rengeteg feladatunk van még és persze nem tudunk mindenkit azonnal az általa elvárt időben és módon meggyógyítani, de nagyon lényeges, hogy a betegút szervezésén tudunk javítan. Ha minden egészségügyben dolgozó, így a háziorvos, a járóbetegellátó, a kórházi intézmények, a mentők és a magánszolgáltatók is összefognak annak érdekében, hogy a betegekkel történő első találkozó megfelelő minőségben történjen, akkor sokkal jobb eredményeket érhetünk el és emelkedni fog a lakosság részéről az egészségügy pozitív megítélése. E tekintetben van még feladatunk, de azt hiszem ez Békés vármegyében nagyon sikeresen halad – hangsúlyoza az országos főigazgató.

 

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, a Pándy Kálmán kórház korábbi főigazgató főorvosa arról beszélt, hogy a kardiológia nagy múltra tekint vissza az intézményben. A kardiológia osztály 1967-ben alakul és 1988 óta működik rehabilitáció is.

– Hosszú előkészítő munkálatokat követően 2013-ban, még az én vezetésem idején indítottuk el a szívkatéteres vizsgálatokat, és később az új műtéti tömb földszintjén külön osztály létesült egy fekvőbeteg résszel együtt. Nagyon fontos a mostani beruházás, mert a két katéteres műtő már maradéktalanul ki tudja elégetni a megyei igényeket. A másik készüléket itt, az izotópos osztály területén adtuk át. Ez egy olyan képalkotó módszer, amely daganatos betegségeken kívül bizonyos szervkárosodásokat és akár szívkárosodást is ki tud mutatni izotópos módszerekkel, tehát egy komplex diagnosztikai vizsgálatot tesz lehetővé – tájékoztatott az országgyűlési képviselő.

 

Dr. Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa a 800 milliós eszközberuházásnak a korszerű betegellátásban betöltött jelentőségét emelte ki.

– Tudjuk, hogy Magyarországon a kardiovaszkuláris megbetegedések a leggyakoribb halálokok közé tartoznak, melyet a daganatos betegségek okozta halálozás követ, amely Békésben is igen magas. A megelőzés érdekében nyújtottunk be pályázatot és indult el a beruházás, amelyet 2023. szeptember 15-én tudtuk befejezni, mind az izotóp laborban mind pedig a kardiológiai osztály invazív kardiológiai részlegén. Utóbbi részlegen egy új DSA készüléket üzemeltünk be. 2015 óta működik már egy szívkatéteres műtő, de ez egy újabb, még magasabb színvonalú, kevesebb sugárterhelést nyújtó készülék az egyik legújabb fejlesztése a digitális trakciós angiográfiának. Az izotóp laboratóriumba pedig egy újgenerációs, 3 detektoros CT-készüléket sikerült beszereznünk és telepítenünk. Az új diagnosztikai készüléket a napokban már beüzemeltük és a Békés vármegyei lakosok számára is elérhető. Az a célunk, hogy a kardiovaszkuláris és onkológiai betegségek előfordulási és halálozási mutatói javuljanak, és hogy az ország fejlettebb régióihoz hasonló mutatószámokkal rendelkezzünk – hangsúlyozta a vármegyei kórház főigazgató főrorvosa.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL