A mesterséges intelligencia már a szívkatéterezésben is alkalmazható

2024. február 3. 13:09 | Kovács Andrea

A mesterséges intelligencia orvostudományban történő felhasználási lehetőségeiről is hallhattak előadásokat az érdeklődők csütörtökön, a VII. Gyulai Felsőoktatás Napján. Dr. Ruzsa János, a Békés Vármegyei Központi Kórház invazív kardiológia részlegén 2023 szeptemberében átadott szívkatéteres eszközzel alkalmazható technikát mutatta be a tudományos konferencia résztvevőit.

A mesterséges intelligencia orvostudományban nyújtotta lehetőségekről szóló előadásába Dr. Wernigg Róbert, az Országos Kórházi Főigazgatóság főosztályvezetője kiemelte: a köztudattal ellentétben nem egy új technológiáról van szó, hiszen már az 1970-es évek óta kísérleteztek azzal, hogy a gépek hogyan tudnak az embertől bizonyos folyamatokat átvenni.

– Ez a technológia mostanra érkezett el arra a szintre, hogy az a mindennapi gyakorlatban is alkalmazzák. Különösen a koronavírus-járvány időszaka alatt tapasztalt szembesültek azzal, hogy az egészségügyben lévő humánerőforrás-hiány gátolja az ellátást, s ez felgyorsította a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alkalmazások fejlődését. Az első terület amely ezt jól tudta alkalmazni az a radiológiai diagnosztika volt; azok a képalkaotó eljárások, röntgen, ultrahang, CT, MR vizsgálat amelyek során az emberi munkaerőt kiváltani képes döntéshozatali mechanizmusok léptek szolgálatba. A másik ilyen terület a járványügyi modellezés amelyben Magyarország is nagyon élen jár, de egyes pszichiátriai vizsgálatokbn történő alkamazására is vannak már kísérletek- tájékoztatott a főosztályvezető. 


Dr. Wernigg Róbert hozzátette: előbb-utóbb nagyon sok vidéki kórházban el fog terjedni a mesterséges intelligencia, hiszen a személyi számítógépek is alkalmassá válhatnak a használatára és rövid időn belül születhetnek olyan megoldások, amelyek olyan szervezési folyamatokat tudnak megönnyíteni mint például egy rendelés vagy ügyeleti rendszer beosztása vagy a műtőkapacitás kihasználásának megtervezése.


A Békés Vármegyei Központi Kórház invazív kardiológia részlegén 2023 szeptemberében adták át azt az új szívkatéteres műtőasztalt, amely már  mesterséges intelligencia használatára is képes - mondta el előadásában dr. Ruzsa János.
Az intézmény intervenciós kardiológusa kiemelte, hogy az országban elsőként és egyedülállóként a gyulai kórházban rendelkeznek olyan három dimenziós scent(fémháló) leképezésére alkalmas hemodinamikai asztallal, ahol a koszorúér szűkület- vagy elzáródás megnyitása során végzett műtét során, a fémháló biztonságos elhelyezésében és az érfalban keletkezett károk feltérképezésében jelenthet nagy segítséget a mesterséges intelligencia alkalmazása.

 

További programok »

FEL