A magyar ápolók napja alkalmából ismerték el a szakdolgozókat Gyulán

2024. február 21. 16:43 | Kovács Andrea

A magyar ápolók napja alkalmából jubileumi ünnepséget és tudományos ülést tartottak a Békés Vármegyei Központi Kórházban szerdán. Az ünnepség a Kossuth Zsuzsanna emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd az Árvay teremben az Év szakdolgozója és Tiszteletbeli ápoló kitüntetéseket adtak át.

A Magyar Országgyűlés 2014-ben február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját a magyar ápolók napjává nyilvánította. Az ország első főápolója az 1848-as forradalom és szabadságharc idején több mint 72 tábori kórház felállításához nyújtott segítséget, és fontosnak tartotta a sérültek lelki állapotának gondozását is.  Az 1817-ben született Kossuth Zsuzsanna hősies, önfeláldozó, emberséges cselekedete volt az alapköve a hazai ápolás fejlődésének, mely négy évvel megelőzte a világszerte első ápolóként tisztelt Florence Nightingale tevékenységét.

 


A
Békés Vármegyei Központi Kórházban 2014 óta minden évben ünnepséggel és az egézségügyi szakdolgozók tudományos ülésével emlékeznek  a főápolónőre, akinek az intézmény udvarán felállított emlékművét is megkoszorúzzák. A magyar ápolók napján tizedik alkalommmal tartott ünnepi rendezvényen, az Országos Kórházi Főigazgatóság Ápolásszakmai Koordinációs Osztályának osztályvezetője Paul Valéry francia költő gondoltataival köszöntötte az ápolókat:

Az ember mindent nélkülözhet, csak a másik embert nem. Különösen a betegségben tanuljuk meg, milyen nagy szükségünk van a másik emberre – idézte a híres sorokat Somodi Ildikó Boglárka, majd kiemelte: az ápolók azok, akik erőnek erejével végzik az év 365 napjában ezen felelősségteljes küldetést. Ők azok akik nap mint nap a betegek mellet állnak, támaszt, segítséget nyújtva egy kiszolgáltatott élethelyzetben, akik együtt éreznek a beteggel, mert együttérző ápolás és az emberi törődés kulcsfontosságú a gyógyuláshoz vezető úton – hangsúlyozta a kórházi főigazgatóság osztályvezetője.

 


Az Árvay teremben megtartott ünnepségen dr. Becsei László főigazgató főorvos köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakmai és humánus sikerélmények mellett nagyon fontos az
egészségügyi dolgozók anyagi elismerése is.

– A bérfelzárkózatási program már korábban megkezdődött és az a kitűzött ágazati cél, hogy a szakdolgozók átlagbesorolási bére elérje a mindenkori orvosi alapbérek 37 százalékát, ami megfelel az uniós átlagnak. Ez év márciusától további, átlagosan 20 százalékos alapbéremelést fognak kapni a szagdolgozók, amely a Békés Vármegyei Központi Kórházban több mint kétezer dolgozót érint – emelte ki a főigazgató főorvos. 

Mészáros Magdolna ápolási igazgató arról beszélt, hogy az ápolóhiány az egész világon nagyon nagy probléma, körülbelül egyharmaddal kellene több ahhoz, hogy az egészségügyi ellátás biztonságos legyen, hiszen az ő jelenlétük befolyásolja a betegek gyógyulását, éppen ezért nagyon fontos az ő megbecsülésük.

– Az elmúlt tíz évben az ágazat igyekszik megbecsülni az egészségügyi dolgozókat, több, az ápolók munkáját segtő eszközt és új munkaruhákat is kaptak az intézmény dolgozói, és ami a legfontosabb, hogy a márciusi elsejei béremelés jelentős lépés az anyagi megbecsülésüket jelentő intézkedések sorozatában – hangsúlyozta

 


Az 10. jubileumi ünnepségen két ápolónak adták át az "Év szakdolgozója" címet.
Blága László, a Neurológia-Stroke Osztály meghatározó munkatársa, a 2007. április 1-jén induló Agyérbetegségek Osztályának helyettes főápolója. A vezetőápolói munka minden részletét ismeri és megbízhatóan, hatékonyan végzi, mindennapi munkavégzése során a beteg emberek életminőségének javítása a legfőbb célja.  Szakmai felkészültsége kimagasló, az új kompetenciák iránt nyitott, szívesen tanul új eljárásokat.  Munkatársaival segítőkész és jó együttműködésben végzi a feladatát 2020 márciusától egy munkatárssal együtt, elsőként került átirányításra az Infektológia Osztály Covid-19 betegeket ellátó részlegére, ahol kisebb megszakításokkal a járvány visszahúzódásáig végezte a munkáját. Kiemelkedő hozzáállása, szaktudása miatt műszakvezetőként dolgozott a Covid ellátásban. 

 

 

Kristóf Lászlóné gyógyszerkiadó szakasszisztens, gyógyszertári asszisztens a BVKK Gyógyszerészeti Osztályának munkatársa, munkavégzésének helye a CATO labor. Ebben a laborban készülnek az onkológiai betegek infúziós kezelései, itt kényelmetlen védőruházatban, a gépek zajában kell dolgozni. A nehéz munkakörülmények ellenére a CATO-ban eltöltött több mint 12 éve alatt hibátlanul, magas szakmai felkészültséggel, alázattal, hihetetlen precizitással példaértékűen végezte munkáját. Mindezek mellett szeretettel is, saját elmondása alapján minél jobban megismerte a feladatokat annál jobban megszerette.



Szintén ketten vehettek át az ünnepségen "Tiszteletbeli ápolói" címet.
Hegedűs Istvánné Balogh Zsuzsanna,
akinek fiatal korától fontos volt az idősek, betegek látogatása, 1995 óta laknak Gyulaváriban, ahol férjét a gyülekezet lelkészévé választották. Lelkészfeleségként is fontos része életének a szeretetszolgálat, a Szép Alkony Idősek Otthonában ápolóként helyezkedett el. 2004-ben gerincsérvet diagnosztizáltak nála, majd megoperálták. A rehabilitációs kezelések után a következő évben visszavonult a munkától. Évek óta aktív tagja a kórházban működő Egészségedre Egyesületnek és részmunkaidős beteglátogatóként szolgál Kittlingerné Tóth Márta kórházlelkész mellett Gyulán, és aktív tagja a kórházi dolgozók ökumenikus bibliakörének. A beteglátogatás szolgálatát odaadóan, a beteg szükségleteit figyelembe véve, empátiás készséggel, szeretettel, fáradhatatlanul végzi, akár anyagi áldozatot is vállalva a szükséget szenvedőért. 
 


Tálas József Csaba,
a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium igazgatója, aki ugyan egészségügyi vonalon nem szerzett képzettséget, de az egészségügyi képzésben történt változásokkal kapcsolatban naprakész információkkal rendelkezik, melyről több előadásban, ineterjúban is beszámolt. Családjában egészségügyi vonalon több kötődési pont is jelen van, édesanyja szakgyógyszerész, felesége radiológus főorvos. Talán ennek köszönhető az, hogy mindig különös érzékenységgel fordult az ápolói szakma népszerűsítése iránt és az is fontos számára, hogy kiváló szakmai és emberi tulajdonságokkal rendelkező ápolók kerüljenek ki az intézményéből. Igyekszik jó kapcsolatot ápolni a Békés Vármegyei Központi Kórházzal, az elméleti képzés és a szakmai gyakorlatok terén a gyermekközpontú pedagógiai munka elkötelezettje, melyet a kórházzal történő egyeztetések alkalmával is képvisel. Hitvallása az általa gyakran emlegetett Szent-Györgyi Albert idézet: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.”

 

Galéria

További programok »

FEL