85 éve született Lenkefi Konrád

2021. november 22. 14:51 | Szász Borisz

1936. november 18-án született Lenkefi Konrád, bábtervező, bábkészítő iparművész és bábművészeti szakíró. Születésének évfordulója alkalmából fiával, Lenkefi Zoltánnal, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatójával beszélgettünk. (Tegeződtünk.)

 

– Milyen hatással volt Lenkefi Konrád a békéscsabai bábszínházi életre?

– Nagyon hosszú történet ez. 1961-ben vette át a Napsugár Bábegyüttes vezetését. Akkor ő huszonévesként gyakorlatilag festői ambíciókkal élt, és szépen lassan bevonzotta a bábszínház, mint egy művészeti világ. Nagyon rövid időn belül a nemzetközi bábművész szövetségek, illetve az országos bábos szövetségek is megismerték. Hamar belejött mindenbe, ami ezzel kapcsolatos, és elkezdett tervezni, rendezni, kivitelezni. Az élete folyamán csak ezzel foglalkozott. Ő lett Békéscsabán a bábos referens, aki a megyei bábcsoportokat segíti, vezeti, mentorálja. Nem volt olyan Békés megyei bábos, aki ne ismerte volna. Nagyon sokan a mai napig is emlegetik, bárhova megyek bábos közösségbe, mindig vannak idősebbek, akik jelzik, hogy ők még ismerték és dolgoztak Konráddal. Úgy gondolom, hogy nagyon komoly lenyomata volt annak az időszaknak.

 

Lenkefi Konrád emléktáblája a család egykori otthonának és sok-sok báb szülőhelyének, a Penza lakótelep 1. számú épületnek a falán (fotó: behir.hu)

 

– 1968-ban ő alapította a Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztivált. Mesélnél erről kicsit?

– 1961-ben átvette a bábegyüttest és viszonylag gyors menetelés után, ’68-ig eljutott arra a szintre, hogy sikerült rávennie a Nemzetközi Bábszövetséget: indíthasson egy bábfesztivált. Ez nem volt egyszerű abban az időszakban, hiszen külföldről hívni különböző bábosokat nehézkes feladat volt. Ő már addigra bejárta Olaszországtól Németországon át mindenféle tájékát a Közép-Európai régiónak. Jellemzően a keleti blokkból, de sok esetben nyugatról is hívtak bábegyütteseket Békéscsabára. ’68 volt az első alkalom, amikor ezt a Nemzetközi Bábművész szövetség támogatta. Még egy nagyon fontos dolog történt abban az évben: sikerült megnyernie Szergej Obraczovot, az orosz bábművészet kiemelkedő alakját arra, hogy jöjjön el Békéscsabára zsűrizni. Ez olyan erővel hatott, hogy mindenki jönni akart, meg akarták mutatni ennek az ikonnak, hogy mit tudnak. Innentől kezdve könnyebb volt a helyzet, így 2-3 évenként sikerült bábfesztivált rendezni. Ez a mai napig tart, mi 3 évenként tartunk Nemzetközi Bábfesztivált, kifejezetten gyerekeknek szóló előadásokkal.

– Mikorra várható a következő fesztivál?

– 2022 júniusában lesz. Már kezdünk dolgozni azon, hogy elinduljon és kezdem felvenni a kapcsolatot különböző bábszínházakkal. Nyilván most kicsit nehezebb a helyzet a vírus miatt. 

 

Lenkefi Zoltán (fotó: behir.hu)

 

– Hogyan próbáljátok továbbvinni Lenkefi Konrád bábos örökségét?

– Nehéz kérdés. Mivel az apámról van szó, ezért az én vállamat nyomja ez az örökség. Igazából nem az ő gondolkodásmódját visszük tovább, ha előadásról van szó. Mi nagyon szeretünk kísérletezni és olyan ismeretlen alkotókkal együtt dolgozni, akik újdonságokat tudnak nekünk mutatni és azt gondolom, hogy ebben van a lényeg. Abban a játékosságban és bábos gondolkodásmódban, amit ő maga is vallott, de nyilván egy másik fajta stílusban. Önmagában az, hogy a bábszínház él és működik, az valamilyen módon ez neki is emléket állít.

További programok »

FEL