8–2-es győzelemmel ünnepelte az Előre Pásztor József születésnapját

2024. március 24. 18:09 | Hidvégi Dávid

Esélye sem volt a tizenharmadik helyen álló Füzesgyarmatnak a Békéscsaba 1912 Előre ellen vasárnap délután, a labdarúgó NB III dél-keleti csoportjának 25. játéknapján. A listavezető már az első félidőben eldöntötte a meccset, hiszen 4–0-ra vezetett, majd ugyan a második félidőben a vendégek kétszer is betaláltak ez már nem változtatott sokat a mérkőzés végkimenetelén.

A találkozó előtt az Előre legendáját, korábbi játékosát és edzőjét Pásztor Józsefet, valamint a többségi tulajdonost köszöntötték születésnapjuk alkalmából, ekkor még egyik ünnepelt sem gondolta, micsoda gólzáporral örvendeztetik meg őket a pályán lévők. A lila mezben játszót Békéscsaba a 6. percben kezdte meg a gólgyártást, amikor egy beadást követően Mikló Roland talált be egy ollózó mozdulattal, (1–0). A 19. percben már a második góljuknak örülhettek a hazaiak, amikor Tóth Máté passzolt Zádori Krisztiánhoz, aki miután becselezte magát a tizenhatoson belülre, a jobb alsó sarokba gurította a labdát (2–0). A 25. percben a Békéscsaba körbe adogatta a labdát, majd Bora György lapos beadását Sármány Kristóf lőtte kapura, lövését Zsibrita Gergő védte. A 41. percben Bora cselezte ki a kapust, majd éles szögből a jobb kapufát találta el. A 42. percben Komáromi Csongor jobb oldali beaádása után Zádori fordult kapura és duplázta meg góljainak számát, (3–0). Két perccel később ismét a csabai közönség örülhetett, miután Pintér Norbert kapott pontos labdát Tóthtól és szerezte meg csapata negyedik gólját, (4–0).

 

A második félidőben a csabai védelem kétszer is hibázott, de a támadók jól teljesítettek

A második félidőt rögtön góllal nyitotta az Előre: a 48. percben Sármány és Tóth Máté összjátéka után utóbbi szerzett újabb találatot, (5–0). Az 51. percben zavar támadt a csabai labdakihozatalban, ugyanis Farkas Márk nem tudta átvenni Albert István passzát, amit a szemfüles Szakács Szilárd észrevett és kapura lőtt. Az első próbálkozást még Póser Dániel hárította, de az ismétlést Szabó Bence már értékesítette, ezzel szépítve a csapatának, (5–1). Az 58. percben Sármány készített le egy labdát Pintérnek, aki tizenegyméterről a hálóba bombázott, (6–1). A 72. percben Dlehány Bence lépett ki a védők mögül és gurította el a labdát Póser mellett, (6–2). A füzesgyarmati gólra a csereként beálló Vólent Roland válaszolt, aki fejjel volt eredményes, (7–2). A 80. percben a csere Mihály Bálint lőtt kapura, amit védett a kapus. A 84. percben a másik friss ember, Kóródi Nándor lőtt távolról, de próbálkozását Zsibrita szögletre tolta. A 88. percben Mihállyal szemben Csáki Dávid volt szabálytalan a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt Vólent magabiztosan értékesítette és kialakította a 8–2-es végeredményt. Az Előre előnye már hét pont a második ESMTK-hoz képest. A Csaba legközelebb a Martfű otthonában lép pályára jövő vasárnap.

 

Így látta a hazai vezetőedző

Csató Sándor: Annak örülök, hogy nyolc gólt rúgtunk és ezt felajánljuk az ünnepelteknek, reméljük, voltak köztük olyanok is, amelyek tetszettek nekik. A két gólnak viszont, amit kaptunk annak nagyon nem örülök, bosszús voltam, de ezt majd átvesszük jövő héten.

További programok »

FEL