5 milliárdból épül a Fürjesi elkerülő út

2020. június 20. 06:48 | Papp Ádám Sándor

Mintegy ötmilliárd forint pályázati forrásból kezdődött el a Fürjesi összekötő út építése Békéscsabán. A szakasz a 44-es és a 47-es számú főútra, valamint az M44-es gyorsforgalmi útra biztosít majd mintegy 6 kilométeren keresztül gyors eljutást a Dél-Békésből érkező forgalom számára.

2019-ben kezdődött el a kétszer egysávos Fürjesi összekötő út kivitelezése Békés megyében, az M44-es gyorsforgalmi út és a Csanádapácai út között mintegy 5 milliárd forintból. Az útszakasz mentén új kerékpárút, valamint a főútvonal nyomvonala mellett található ingatlanok megközelíthetősége miatt szervizút szakaszok kialakításán dolgoznak jelenleg – tájékoztatott Békéscsaba alpolgármestere.

– Szemmel látható, hogy elindult az intenzív munkavégzés. A szakemberek először a meglévő út melletti szervízutat alakítják ki. Fontos, hogy először az a szakasz készüljön el, hiszen amíg a főút elbontásra és újraépítésre kerül, addig biztosítanunk kell az ott lakók hazajutását. Továbbá létesül a szakaszon egy kerékpáros út is, amellyel egészen a 47-es úton található kerékpárútig lehet majd menni – emelte ki Hanó Miklós

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

 

A közel 6 kilométeres Fürjesi út a Mezőkovácsháza, Medgyesegyháza és Battonya irányából érkező, jelentősebb mezőgazdasági forgalmat az M44-es gyorsforgalmi útra tereli majd anélkül, hogy érintené Békéscsaba belterületét.

– Ez azt út azt fogja biztosítani, hogy a Dél-Békésből érkező személy vagy teherforgalom kikerüli a várost és csökkenti útjainak terhelését. Ezáltal rövidebb úton tudnak az áruszállító járművek vagy a Dél-Békésből érkezők az M44-esre jutni – fogalmazott Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

A városvezető hozzátette: a fürjesi elkerülő a tervek szerint 2022 végén készülhet el és akkor adhatják majd át a forgalom számára is.

További programok »

FEL