26. Országos Szólótáncgála: Átadták a legjobb néptáncosoknak járó díjakat

2023. április 8. 09:00 | Vincze Attila

Ünnepi gálaműsor keretében adták át az Aranygyöngyös és Aranysarkantyús címeket péntek este a 26. Országos Szólótáncfesztiválon. A Csabagyöngye Kulturális Központban tartott eseményen a Kárpát-medence legjobb néptáncosai mérettettek meg.

Az estét a kötelező táncok előadásai nyitották meg, majd a szakmai zsűri tagjaként Németh Ildikó mondott beszédet. A Magyar Állami Népi Együttes ,,Örökös tagja” címet is elnyert táncpedagógus nagypéntek alkalmából néhány biblai idézettel köszöntötte a résztvevőket. 

– Ne bontsd le a régi határt, amelyet csináltak a te eleid. Azt hiszem, hogy ebben benne van minden, értendő ez az 50 éves táncház mozgalomra is, ami miatt ilyen sikeresen és ilyen koncentráltan tudjuk az anyagokat használni ki így, ki úgy – fogalmazott. 

A rendezvény igazgatója, ifj. Mlinár Pál elmondta, hogy egy nagyon tartalmas, izgalmas és színvonalas fesztiválon vannak túl, aki külön kiemelte a zsűri kemény munkáját. 

– Egy hihetetlenül felkészült zsűrivel volt most dolgunk, akik rengeteget foglalkoztak ezzel a versennyel már az eseményt megelőzően is, hisz bekérték előre az összes táncot, átnézték a filmeket és nagyon komoly szakmai vitákat folytattak le egymás között – hangsúlyozta. 

Ezt követően a zsűri tagjai először a különböző különdíjakat, majd az első, második és harmadik alkalommal elnyert Aranygyöngyös és Aranysarkantyú címeket adták át a táncosoknak. Többek között harmadjára kapta meg a legrangosabb elismerést Németh Eszter és Molnár Bálint, akik több éve egy párként versenyeznek az Országos Szólótáncfesztiválokon. A Felvidékről érkezett versenyzők a behir.hu-nak elmondták, hogy zsinórban harmadjára szerezték meg az elismeréseket, ezzel pedig immár örökös Aranygyöngyös, illetve Aranysarkantyús táncosoknak mondhatják magukat.

Galéria

További programok »

FEL