Egy nagyon napsütötte vasárnap volt 1986-ban július 27-e. A csabai tanács egyik kilencszemélyes Latviájával gurultunk a fővárosba. Mellettem Richweisz Peti (ma már Dubaiban sztárfényképész), előttem Nánási Andi (ő pedig pszichológus Csabán) ült. Mindhárman 14 évesek voltunk. Azaz, még javában gyerekek. (A sofőrt Sanyinak hívták, mert minden drájver Sanyi volt a tanácsnál.)
Érdekes módon, arra nem emlékszem, hogy a Népstadion körül, a Stefánia úton nehézkes lett volna a parkolás, de mondjuk az is igaz, hogy a kezdés előtt több órával érkeztünk, és nyilván 33 éve még nem jutott egy főre egy kocsi. A stadion felé menet azonban hatalmas a tömegben: számtalan jegynepper cirkált – és szerintem akkoriban, az emberarcú szocializmusban lényegsen több sznob volt. Sokan képesek voltak a jegy eredeti ára tízszeresét is kifizetni, hogy majd otthon elmesélhessék, voltak a Queenen.
Az egyik backin’ banda, az első hazai Irigy Hónaljmirigy volt, még pedig a Z’ZI Labor. Annyira nem volt rossz választás, mert Janicsák őrülete, Lőrincz Gabi szépsége, a zenekar profizmusa… és ó-ó-ó… a Veresegyházi Asszonykórus, mint a gulyáskommunizmus pántlikája derekasan elvitték a balhét, de nyilván a Wembley-ben hasonló megoldásra nem került volna sor soha. (A másik, az angol előzenekar már teljesen kiesett.)
És a Queen? Na, ez az! Szinte átsuhant rajtunk. Arra emlékszem, hogy óriási volt az elvárásunk (a Z’ZI Laborhoz viszonyítva?), és talán a bénultság miatt is sokkal lassabban fogadtuk be az élményeket. Sőt, gyerekek voltunk. Mert azért egy ilyen zenekarhoz érettség is kell. És Freddie Mercury? Mi van, ha nem is ő az, hanem az egyik dublőre? Állítólag Ceaușescunak is volt egy hasonmása. Bla-bla-bla.
De azért a buli a felénél már hasított: Freddie, mint egy kacsa végigtáncolta a műsoridőt, Brian May és a többiek, John Deacon és Roger Taylor mind nagyon jó fejek voltak. A show-ra a koronát természetesen a "Távászi szél" tette fel; és hihetetlen, de a magyar közönség a Radio Ga Ga közben tanulta meg a szám refrénjében a jellegzetes Queen-tapsolást: amikor ritmusra a két tenyerünket összecsapjuk, majd a nyújtott karral, a tenyerünket az ég felé fordítjuk. (Noha egy évvel korábban, a Live Aid televíziós közvetítésén már láthattuk ezt a dalt, illetve bizonyára olykor-olykor felbukkant a királyi tévében is a kilpje egy Záray-Vámosi és egy Edda Művek nóta között.)
Aztán olyan is megesett, hogy az iszony tömött sorban, egy mellettem lévő nagyon szép, hullámos szőke hajú, egy-két évvel idősebb lánynak fogom a kezét, mert az előttünk, egy jó 20 méterre táncoló mágus erre kérte a tömeget. A lányt azóta se láttam, de sajnos Freddie-t sem.
Vastaps. És a kezdeti bénultságot ájulás követte.
***
Amikor hazaérkezve, Richweisz Petivel egy haveri körben azt énekeltük, hogy Radio ga ga, Radio goo goo... A 13 esztendős Erdős Norbi megkérdezte, Radio gi gi-s sor nincs a dalban?
