20 megyéből érkeztek civil szervezetek képviselői a Fiumébe

2021. szeptember 30. 14:24 | Csiffáry Zsuzsanna

Csütörtök délelőtt tartották meg a Civil Közösségi Szolgáltató Központok Országos Találkozóját Békéscsabán, a Fiume hotelben. Az eseményre húsz megyéből érkeztek a civil szervezetek képviselői.

A Civil Közösségi Szolgáltató Központok Országos Találkozójának célja, hogy felhívja a figyelmet a civil szervezetek társadalomban betöltött szerepének fontosságára, valamint segítséget nyújtson működésükben.

Az eseményt Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg, majd Takács Árpád Békés megyei kormánymegbízott köszöntötte a megjelenteket. Varga Tamás békéscsabai alpolgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy a civil szervezetek tevékenysége nagy mértékben megkönnyíti az önkormányzatok és az állam munkáját. Opauszki Zoltán környezetvédelmi és turisztikai ügyekért felelős tanácsnok is csatlakozott e gondolatkörhöz.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő ismertette, hogy a főállású, részmunkaidős civil szervezetek által foglalkoztatottak, illetve az önkéntesek száma meghaladja a félmilliót Magyarországon.

–  Ezek a szervezetek ezer milliárd forint feletti forráshoz jutottak hozzá a KSH szerint 2019-ben. A civil szervezetek nagyon sok területen fejtik ki munkájukat Magyarországon, szervesen, beágyazódva dolgoznak a legkisebb településtől kezdve a fővárosig, ezért nagyon fontos, hogy legyen egy olyan szervezet minden megyében, amely tanácsadással, képzéssel, információ nyújtással és számos más segítséggel támogatja őket – mondta el Herczeg Tamás.

Schiffertné Lócskai Henriett, az Egyensúly AE Egyesület elnöke elmondta, hogy a szakmai konferencia erősíti a közösségi kohéziót a szervezetek között. Hozzátette, hogy a 3 napos rendezvény részeként a több megyéből érkezett civil szervezetek képviselői Békéscsabán szállnak meg. Ezekben a napokban bemutatják a megyeszékhely nevezetességeit, turizmusát és gasztronómiáját is.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Júliustól felgyorsul a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárása

A hó elején lépett hatályba az a friss törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy a kórházakban hagyott újszülött gyermekeket minél hamarabb örökbe lehessen adni. A törvénymódosítás célja, hogy az újszülött a lehető leggyorsabban gondoskodó családhoz kerülhessen – ismertette Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
14:12
FEL