11 millió forintra nő a babaváró, augusztusig marad az árstop, megszűnik a CSOK

2023. június 22. 11:23 | D. Nagy Bence

A héten már második alkalommal tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a szerdai kormányülésen meghozott gazdasági döntésekről számolt be. Elhangzott, hogy jelentősen átalakul a családtámogatási rendszer, az árstop augusztusig marad, a városi CSOK pedig megszűnik.

Gulyás Gergely elsőként a családtámogatási rendszer átalakításának tervét ismertette a csütörtöki Kormányinfón.

– A kormány jól működő eszköznek látja a babaváró hitelt, de mivel a gyermekvállalás időpontja kitolódott, ösztönözni szeretnénk az, hogy a nők gyermekvállalásának időpontja korábbra kerüljön. A babaváró hitel összegét ezért a kormány megnöveli 10-ről 11 millió forintra, amelyet 2024 január elsejétől azok a házaspárok vehetik fel, ahol a nő 30 év alatt van – jelentette be a miniszter. Kiegészítette: bevezetnek egy átmeneti időszakot is: 2024 január elsejétől egy éven keresztül a 30-40 év közötti nők továbbra is jogosultak a támogatásra, de erre csak a várandósság igazolása esetén van lehetőség.

A tárcavezető a CSOK-ot érintő szabályváltozásokról is beszámolt.

– A CSOK ma leginkább a kisebb településeken működik, a nagyvárosokban az állami támogatás és az önrész mellé bankhitelt is fel kellett venni, de miután a bankhitelezés ilyen kamatok mellett szinte teljesen leállt, a CSOK-igénylések száma jelentősen lecsökkent. A kormány döntése értelmében a CSOK falun érvényes szabályait megtartják, annak keretösszegeit 50, néhol pedig több mint 50 százalékkal emelik. A CSOK-ot az ötezer főnél nagyobb településeken, tehát a városokban nem lehet a jövőben igénybe venni, de kidolgozunk egy új otthonteremtési formát a nagyobb városokra szabva – közölte a miniszter.


A falusi CSOK-keretösszeg emelkedése új családi ház építése vagy vásárlása esetén:

- 1 gyermek esetén 600 ezer forintról 1 millió forintra nő

- 2 gyermek: 2,6 millió forintról 4 millió forintra nő

- 3 gyermek: 10 millió forintról 15 millióra

A lakáskorszerűsítés támogatás megmarad és emelkedik:

- 1 gyermek: 300 ezerről 500 ezer forint

- 2 gyermek: 1,3 millióról 2 millió forint

-3 gyermek: 5 millió forintról 7,5 millió forint


Változik az árstop

– Az előrejelzések szerint augusztusban jelentősen csökken az infláció, ez a trend ősszel is folytatódik, így az év végére biztosan egyjegyű lesz a hazai infláció. Működik a kötelező akciózás az áruházakban, működik az online árfigyelőrendszer és augusztustól már hideg élelmiszereket is lehet SZÉP-kártyával vásárolni. A kormány döntése értelmében ezért 2023. augusztus elsejével megszűnik az árstop – hangzott el.

 

Magyar katonák haltak meg egy horvátországi helikopterbalesetben

– A Magyar Honvédség egy Airbus H145-ös helikoptere szerdán három magyar katonával lezuhant Horvátország középső részén, kettejük holttestét megtalálták, a harmadik katona eltűnt, de a túlélésre nincs érdemi esély. A Honvédelmi Minisztérium megkezdte a családok értesítését, a honvédelmi miniszter a kormány nevében részvétét fejezte ki. A honvédség saját halottjának tekinti az elhunyt katonákat – ismertette a miniszter. Hozzátette: a vezérkari főnök különleges szakértői csoporttal érkezett a helyszínre, azonnali szakértői vizsgálat kezdődött, amelyben horvátok és magyarok is részt vesznek, ennek eredményéről lezárulta után adnak tájékoztatást.

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL