10 családot segített adománnyal a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

2023. december 21. 12:00 | Hidvégi Dávid

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia is csatlakozott a „Sportolók az egyszülősökért” elnevezésű kezdeményezéshez. Az egyesület az Egyszülős Központtal közösen 10 Békés vármegyei családnak segített.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia elnöke kiemelte, hogy 450 gyermek sportol az egyesületben, ezért fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást. A klub az idén megfogalmazott akciótervében vállalta, hogy olyan eseményeket generál vagy résztvevőként támogat, amelyek hátrányos helyzetű társadalmi csoportok vagy személyek megismeréséről, támogatásáról szólnak, ezért csatlakozott az Egyszülős Központ karácsonyi jótékonysági programjához.

– Egy új programot indítottuk társadalmi cselekvési program címmel, amelynek részeként igyekszünk a főbb világnapokra felhívni a figyelmet, szeretnénk ezeknek a társadalmban való megjelenítését elősegíteni, így ezekre a napokra szervezzük a főbb programjainkat. Kiemelt partnerünk a Békéscsabai Rendőrkapitányság, így a fiataljain már hallgathattak előadást a drogról és a közlekedésről is – ismertette Dr. Kovács Mihály.

 

 

A város polgármestere beszédében hangsúlyozta, hogy az adventi időszakban jóval több a jótékony kezdeményezés, amely az egy szülős családoknak nagy segítség.

– Biztos vagyok benne, hogy az egyszülős családok számára jól jön, jól esik egy ilyen ajándékcsomag karácsony közeledtével, hiszen kicsit megédesítik, boldogabbá teszik az ünnepet. A családoknak meghitt ünnepeket kívánok. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémiának nagyon szépen köszönöm, hogy felvállalta ezt a vezető szerepet Békés megyében – fogalmazott Szarvas Péter.

A „Sportolók az egyszülősökért” kampányban az Egyszülős Központ és a sportegyesületek 200 vidéki és 200 budapesti egyszülős családot lepett meg egyenként 40 ezer forintos ajándékcsomaggal. A csabai klub képviselői december 14-én Budapesten vették át az ajándékokat rejtő dobozokat. Az akadémia Békés vármegyében 10 családnak segített. A csomagok többek között tisztító- és tisztálkodószereket, édességeket tartalmaztak. Az ajándékokat Szarvas Péter polgármestere, dr. Kovács Mihály az akadémia elnöke és Pásztor József, a Békéscsaba 1912 Előre egykori játékosa és vezetőedzője adta át.

 

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL