A mesefestők természetesen igent mondtak. Az alkotásuk először is Zoé hercegnő mesefala nevet kapta. Azonfelül Dinya Gábor széles ismeretségi körének köszönhetően, napokon belül számtalan felajánlás érkezett a kislány gyógykezelésére.
– Szívszorító történet, hogy egy kisgyermek így kezdi az életét, de Zoé erős, és noha nagy harcot vív a betegséggel szemben, egyre pozitívabbak az előjelek. Bízunk benne, hogy egyre többet jöhet a játszóra – mondta a képviselő, aki az alábbi sorokat posztolta ki a Facebook oldalára:
„Kedves Mindenki! Minden apró segítség számít – egy kedves üzenet, egy adomány, egy felajánlás és egy megosztás. Együtt csodát adhatunk ennek a kis hercegnőnek. Zoé, gyógyulj meg, mert a mesefalad és egy egész közösség szíve vár rád!

Forrás: Dinya Gábor
Zozi 2024. július 11-én ünnepelte 2. születésnapját, szeptemberben elkezdte a bölcsit – és ahogy ilyenkor lenni szokott, jöttek sorra a betegségek. Tavasszal azonban valami nem volt rendben: állandó magas láz, gyengeség, fájdalmak, puffadt pocak tünetei jelentkeztek. Majd május 19-én kiderült a szörnyű igazság: Zoénak akut limfoid leukémiája van.
Azóta hősies küzdelem zajlik: kemoterápiák, mellékhatások, intenzív osztály, vesekövek, bélelzáródás, és egy kis test, amely mindezek ellenére újra és újra erőt talál. Zoé hónapokig nem tudott felállni, járni, sőt még felülni sem – de ma már segítséggel újra lépeget.
Édesanyja egyedül neveli három gyermekét, így minden teher rá nehezedik. A betegség miatt a munkát is fel kellett adnia, ezért most különösen nehéz helyzetben vannak. Zoé immunrendszere rendkívül legyengült, ezért steril környezetre van szüksége a gyógyuláshoz.
Arra szeretnék kérni minden jószándékú embert, aki megteheti anyagilag vagy tárgyi felajánlással vagy csak egy megosztással, hogy segítsen. Mutassuk meg az összefogás erejét most minden támogatás egy újabb lépés a gyógyulás felé” – fogalmazott Dinya Gábor.
Akik pénzbeli támogatással szeretnének segíteni, azok erre a számlaszámra tudnak utalni:
Trubin Zoé – 11773339-01953619 OTP Bank
Számlatulajdonos neve: Szőllősi Bianka (lány testvér)
(Közlemény: „Zoé támogatás”)
