World Grand Prix - Békéscsaba lehet a helyszín

2017. május 23. 11:28 | behir.hu

Szombaton tartotta éves közgyűlését a Magyar Röplabda Szövetség, ahol a Békéscsabai Röplabda Sportegyesületet Baran Ádám elnök képviselte. A női válogatott nyári programja kapcsán is tartott prezentációban Ludvig Zsolt főtitkár elmondta, reális az esélye annak, hogy Magyarország is rendező lehet a sorozatban, hiszen az eredeti helyszínen, Venezuelában jelenleg polgárháborús állapotok uralkodnak. Jelenleg a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) asztalán van az ügy, de az első egyeztetések már megtörténtek, így a napokban megszülethet a végső döntés.

A témában kérdeztük első kézből a klub vezetőjét:

"Az elmúlt évek dinamikus fejlődése, a klub eredményessége, a sikeres nemzetközi esemény szervezések, valamint a sportág helyi népszerűsége miatt, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesületnek komoly tekintélye van immár nemcsak itthon, hanem Euróra szerte is. Most egy újabb dimenziót léphetünk, hiszen a World Grand Prix túlmutat a kontinens határain. Képesnek tartom az egyesületet, hogy a Magyar Röplabda Szövetséggel karöltve megrendezzük az eseményt, azonban nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket sem tenni, hiszen hatalmas energiabefektetéssel járna mindez, de eddig sem rettenünk meg a nagy feladatoktól, sőt, ezek inspirálnak bennünket. Óriási elismerés lenne ez a Városnak, a klubnak, remek lehetőség a sportágnak valamint a hazai röplabda szimpatizánsok is megérdemelnék, hogy a itthon szurkolhassanak kedvenceiknek, klub hovatartozástól függetlenül. A napokban meghozza döntését az FIVB, azt követően pedig megtesszük a szükséges lépéseket." - mondta Baran Ádám.

További programok »

Itthon

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon. Ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is január helyett már december hónapban, a karácsonyi ünnepeket megelőzően kapják a családok a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025. december 23. 19:10
FEL