Wenckheim grófnő Gyulára visz a vendégeit

Jeanne-Marie gyerekként nem értette, miért menekülnek.

Hon-vágy, a vér nem válik vízzé címmel tartottak filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szombaton délután a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. A programot az miatt az időszaki kiállítótér vetítőtermébe tervezték, de gyorsan kiderült, szűk a hely ennyi érdeklődőnek. A Jeanne-Marie Wenckheim Dickens grófnő és Dézsi János, a fürdővárosi Mogyoróssy János Városi Könyvtár könyvtár igazgatója közötti dialógusra ugyanis több mint hetvenen voltak kíváncsiak.

A kastélyok mindig is a kultúra elsődleges közvetítő közegei, központjai voltak, s a cél az, hogy ez a továbbiakban is így maradjon – fogalmazott az esemény megnyitója kapcsán a házigazda, Dombi Ildikó. A kastélyt, várat, művelődési házat, Erkel Ferenc Emlékházat és a Ladics-házat működtető nonprofit kft. ügyvezetője hozzátette, nagy öröm, hogy a könyvtár igazgatója éppen az Almásy-kastélyt találta megfelelő helyszínnek.

– Mindig azt kérdezik, hogy miért jöttem haza – mondta Jeanne-Marie Wenckheim Dickens. – Ezzel szemben az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mit éreztem akkor, amikor el kellett hagynom a hazámat. Még gyermek voltam, mindössze nyolc és fél éves, amikor Magyarországról elmenekült a családom. Nem igazán értettem, mi történik, hiszen a szüleim nem beszéltek bátyám és előttem az okokról és a körülményekről sem.

Ahogy a grófnő fogalmazott, 1944 szeptemberében hagyták el az országot. Az ezt megelőző hónapok nagy izgalomban teltek, amelyet az előkészületek, az utazás lehetősége hozott.

– Az egyik szobalány egyszer azt mondta, soha nem térhetek vissza ide. Ettől nagyon megijedtem, nem tudtam, mit jelent az, hogy soha nem térhetek vissza. Vágytam arra, hogy visszajöhessek és ez 2000-ben meg is történt – mondta. – Nagy örömömre szolgál, hogy felújították a kastélyt, mert szomorú az, amikor egy-egy ilyen épület üresen, kihasználatlanul áll. Nem szabad hagyni, hogy ezek az értékek tönkremenjenek. A helyszín tökéletes, hiszen sokan látogatnak a városba. Egy-egy könnyed sétával be lehet járni a környéket. Mindenki valami szépet szeretne látni, s ez a szépség Gyulán megtalálható. A gyulaiak igazán büszkék lehetnek, és azt is tudom, hogy büszkék is a városukra az itt élők. Bárhova nézek, szépséget látok, a kastély parkját is gyönyörűen rendbe tették. Gyulán minden megvan, amire csak szükség lehet: gyógyvíz, kastély, vár, remek cukrászdák. Másra nincs is szükség. Amikor hozzám jönnek külföldi vendégek, akkor mindig ez az első hely ahova elhozom őket.

Megosztás:

Címke: , , ,