Az Almásy-kastély rekonstrukciós munkálataihoz kapcsolódó régészeti feltárások során három fej, illetve koponya nélküli csontváz bukkant elő a főépület legnagyobb pincehelyiségének padlója alól. Dr. Paja László antropológus szakértő nemrégiben befejeződött átfogó és alapos vizsgálatának köszönhetően egy kicsit közelebb kerültünk a kastély pincéjében talált fej nélküli csontvázak igaz történetéhez. Mostanra már bizonyossággá vált, hogy nem három, hanem négy ember maradványairól beszélhetünk.
A helyreállítási munkálatokhoz társítható, néhány évvel ezelőtti régészeti feltárásokat dr. Gere László vezette, akinek különös figyelme volt arra, hogy a kastély összes helyiségét alaposan megvizsgálja, a falazatot, a mennyezetet, de még a padlózatot, valamint az alapozást is feltárja. A szakemberek elsősorban kastélytörténeti, épülettörténeti eredményeket vártak. A régészeti csapat a vár és a kastély környékén fellelhető cölöphelyek után kutatott, valamint a legrégebbi, közel 300 éves épületrész nyomait szerették volna megtalálni és a korabeli palánkfal elhelyezkedését feltérképezni.
Nagy volt tehát a meglepetés, amikor a főépület legnagyobb pincehelyiségének padlója alól koponya nélküli csontvázak bukkantak elő. A maradványok egy kétszer három méteres gödörben, a pince padlója alatt 20-30 centiméterrel feküdtek, a hátukra fektetve. A feltárási munkálatok során semmi egyebet nem találtak a maradványokon kívül, sem fegyvermelléklet, sem ruhafoszlányok, sem pedig ékszerek nem kerültek elő. A temetkezésnek nem volt írásos nyoma, a koponyák hiánya azonban arra utalt, hogy a középkorú, középkori férfiak kivégzés áldozatai lehettek.
– Nem három csontvázról van szó, hanem minimum négy egyénről. Noha három sír került elő, azonban a szórványcsontok elemzése során kiderült, hogy néhány csontdarab nem illik egyik csontvázhoz sem – szögezi le első körben az antropológus, hozzátéve: az tény, hogy a három jó megtartású csontváz volt az, amit meg lehetett vizsgálni. A kor- és a nem meghatározás eredményeként kijelenthető, hogy mindhárom egyén férfi volt, az egyes sírban fekvő 35-40 év közötti, míg a kettes és a hármas sírban fekvő idősebb lehetett, ők 40-45 éves korukban halhattak meg.
A koponyák hiánya nyilvánvalóan arra utalhat, hogy a férfiak lefejezés áldozatai lehettek, így ezt a körülményt külön is vizsgálta a szakember. – A nyak területének vizsgálatára különös figyelemmel voltam, vágásra utaló nyomot azonban nem találtam. Ez nem jelenti azt, hogy nem történt valamiféle erőszakos cselekmény, de ennek nyomait nem találtuk meg a csontvázakon – egészíti ki. A vizsgálat a halál okát nem állapította meg, de az tudható, hogy a kettes és a hármas sírban fekvő egyénnél olyan patológiai elváltozások voltak, melyek nem hozhatóak összefüggésbe a halálukkal.
Ugyanakkor az egyes sírban fekvő 35-40 éves férfi esetében egy nagyon erős fertőzés nyomai láthatók. A fertőzés a csontokon észrevehető jeleket hagyott, a sípcsonton és a jobb könyök ízületnek mindhárom csontján észrevehetők voltak ezek a nyomok. Azt nem lehet tudni, hogy konkrétan ez okozhatta-e a halálát, de ez mindenképpen nem zárható ki, feltételezhető. A feltételes mód használata azonban továbbra is indokolt: hagyományos temetkezés is lehetett, de az is elképzelhető, hogy valamilyen egyéb eseményt követően földelték el a tetemeket.
Liska András régész, az Erkel Ferenc szakmai vezetőjének elmondása alapján a sírok nagyon közel voltak az egykori palánkfal belső árkához, így lehetséges, hogy tényleges harci eseményhez köthetők ezek a holttestek, illetve a temetkezés. Liska András jóvoltából tudhatjuk azt is, hogy a testeket egy olyan földrétegbe ásták bele, amit sem a kastély építésekor, sem pedig a pince kialakításakor nem bolygattak. A 16. század után, de még a 18. század előtt kerültek ide az emberi maradványok.
Dr. Gere László munkálatait követően Liska Andrásnak volt lehetősége a csontvázak alatti földréteg megvizsgálására és ekkor jelentős, egy apró, ámde annál fontosabb lelet, egy úgynevezett izniki edénytöredék került elő. Iznikről tudható, hogy a mai Törökország területén, de már az ázsiai részen található és fazekas központként volt ismert és az itt készült edényeket kizárólag a módosabb törökök engedhették meg maguknak. Minden esetre, az edénytöredék előkerülése segítette a kormeghatározást, hiszen ez által vált bizonyossággá, hogy a testeket a török korban temették el.
A koponya egyébiránt rendkívül fontos „bélyegeket” hordoz, ennek hiányában például - jelen vizsgálatban - a nem meghatározása is összetettebb nehezebb feladat volt. Az antropológia tudománya és dr. Paja László kutatása egy lépéssel közelebb vitt bennünket az igazsághoz, de a történet még korántsem ért véget. Számos kérdés maradt továbbra is megválaszolatlan, ami az élénkebb fantáziával rendelkezőket ismét találgatásokra késztetheti. Kár lenne azonban fantáziálással tékozolni a drága időt, hiszen ezen írás sem arra hivatott, hogy minden részletet feltárjon.
Az továbbra is sziklaszilárd tényként kezelendő, hogy a fej, illetve koponya nélküli csontvázak immár teljesebb történetével, a történet részleteivel minden hónap első szombatján lehet egészen közelről megismerkedni. Ekkor van ugyanis Pincetárlat az Almásy-kastélyban, ami azért is különösen érdekes, mert ez a helyiség más alkalmakkor nem látogatható, zárva van a nagyközönség előtt.
