Volt plakát, nincs plakát – Eltűntek a kampányígéretek az utcákról

2024. július 9. 16:34 | behir.hu

Néhány hete valóságos plakáterdő borította el a békéscsabai utcákat. Mára már egyetlen jelölt arcképével és kampányígéretével sem találkozunk a vármegyeszékhely közterein.

Voltak olyan jelöltek és jelölőszervezetek, akik már a június 9-ei választásokat követően elkezdték a plakátok eltávolítását a közterületekről. Akkor dr. Bacsa Vendel, Békéscsaba jegyzője megkeresésünkre elmondta, hogy a választási eljárási törvény értelmében a szavazás napját követő 30 napon belül, azaz legkésőbb július 9-ig kell a jelölteknek, illetve jelölő szervezeteknek eltávolítaniuk a választási plakátokat. 

Ez a határidő július 9-én, kedden lejárt, és a plakátok is eltűntek. Dr. Kiss Gyula aljegyzője a behir.hu kérdésére elmondta: "A jelölőszervezetek és független képviselőjelöltek a törvény által biztosított határidőig, azaz 2024. 07.09 16:00 óráig valamennyi választási plakátot eltávolítottak a közterületekről Békéscsabán."

Az aljegyző hangsúlyozta, Békéscsabán nem jellemző, hogy a 30 nap elteltével is plakátok maradnának az utcán, de ha ez mégis megtörténne, először felszólítanák a jelölő szervezeteket, hogy távolítsák el a plakátjaikat, legvégső esetben pedig az önkormányzat tenné ezt meg, a felmerülő költségeket viszont a plakátokat kihelyezőkre terhelnék rá.

Azt hogy kié a plakát, minden esetben a rajta feltüntetett impresszum dönti el, ez alapján pedig könnyen beazonosítható, hogy a politikai hirdetés kinek az érdekében került ki az utcára.

Galéria

További programok »

FEL