Már csak néhány nap maradt a választási plakátok eltávolítására

2024. július 4. 13:08 | behir.hu

A június 9-ei helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti választást követően 30 nap áll a jelöltek és a jelölő szervezetek rendelkezésére a választási plakátok eltávolítására. Rövidesen lejár a határidő, és ha július 9-e után is fent lesznek a plakátok, az érintettek bírságra számíthatnak.

Mint arról korábban is beszámoltunk, a választási eljárási törvény értelmében a szavazás napját követő 30 napon belül, azaz legkésőbb július 9-ig kell a jelölteknek, illetve jelölő szervezeteknek eltávolítaniuk a választási plakátokat. Békéscsabán ez legnagyobb részt megtörtént, de azért itt-ott még látni plakátokat.

Dr. Bacsa Vendel, Békéscsaba jegyzője elmondta, hogy amennyiben július 9-e után még maradnak plakátok az utcán, felszólítják a jelölő szervezeteket, hogy távolítsák el azokat. Ha ez nem történik meg, legvégső esetben az önkormányzat teszi ezt meg, ennek költségeit viszont tovább hárítja a plakátokat kihelyezők irányába. 

 

További programok »

FEL