Dübörög a turisztikai főszezon Békés megyében (is) és a térség sajátos vízrajzi adottságainak köszönhetően folyóinkat, holtágainkat egyre többen látogatják meg rekreációs célból. Megtelnek a nyaralók, az üdülők, sokasodnak a vízitúrázók, a halfogás élményeit keresők. Ezzel együtt sajnos trendszerűen növekszik a vízparti környezetek szemete is a nyári időszakban, jól mutatva, hogy környezettudatosságunk még sok kívánnivalót hagy maga után.
Békés megye vízpartjain jellemzően és leggyakrabban a horgászok, a vadkempingezők és alkalmi bulizók, illetve a notórius hulladékkihordók kommunális szemete tűnik fel. Különböző nejlonzacskók, üvegek, csalis dobozok, horgászzsinór-gombolyagok, zsebkendő, konzervdobozok, műanyag palackok, alumínium italos dobozok, cigarettacsikk és cigarettás dobozok, rágcsálni való magok héja, élelmiszerek csomagolása, alufólia, ételmaradék. Utóbbi persze mindig a nagy felkiáltás, a „természetben úgyis elbomlik” meggyőződés eszméjében.
Mindezen hulladék néhány jól ismert módozat szerint marad a vízpartokon. Egyszerűen csak szétdobálva, esetleg csomóba rakva vagy félig-meddig elásva-eldugva, olykor a gondosság látszatát keltve zsákba téve és a fa tövében hagyva, állatok elől szatyorban az ágra akasztva. A nagy klasszikus pedig: több-kevesebb sikerrel a tábortűzben elégetve, a hamvadás különböző állapotaiban maradva.
De az abszolút közönségdíjas még hátravan. Ez a szemétféle egy olyan külön kategória, ami önmagában is felér az összes többi kultúrfokkal és még a civilizáltabbja is sokszor széthagyja. Ez a szó szerinti „hagyaték” a legvisszataszítóbban jelzi a korábbi területfoglalók territóriumát, nagy „szerencse”, hogy általában kis fehér zsebkendőgombócok jelölik a helyüket. Pedig e kénytelen-kelletlen, talán egyedüliként jogosan a természetben maradó „(nagy)dolognak” is van megfelelő kezelési módja a cserkészszemléletű természetbarátok kézikönyvében. Valami igazán félreeső helyen, kicsi gödörben, gondosan befedve. Pont úgy, ahogy a cica csinálja.
Békés megye folyóvízi környezeteit azonban nem csak az ott helyben hátramaradó szemétexport sújtja. Aki megfordul időnként Romániában, az tudja, hogy keleti szomszédunknál a környezettudatosság még a magyar nívóhoz képest is igencsak gyerekcipőben jár.
A határ túloldalán még az edzett szemnek is megdöbbentőek, helyenként egyenesen katasztrofálisak az általános szemétállapotok. És ahogy egy elmés megállapítás rávilágít, mivel előbb-utóbb minden a folyókban köt ki ilyen vagy olyan formában, így kézenfekvő tény, hogy a Romániából megyénkbe érkező vízfolyások jelentős mennyiségben szállítanak hozzánk egyfajta import kommunális szemetet.
Főleg a műanyag palack és a nejlonszármazék képes az ilyenforma utazásra. Magányos vándorokként általában nem feltűnőek, de egy-egy vízbe dőlt fánál bizony komoly mennyiségben gyűlnek fel ármentes időszakokban, nem válva díszére megyénk vadregényes szépségű élővizeinek.
Békés megye vízpartjai kiemelten fontos szabadidős helyszínei térségünknek, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni, amit mi magunk megtehetünk, azt tegyük is meg ezekért a környezetekért. Elsősorban, hogy amit oda kiviszünk, azt – kínosan ügyelve a legapróbb részletekre – vigyük is vissza. Továbbá ha van elég „méltóságunk” hozzá, olykor mások helyett is megtehetjük a tiszta vízpartokat szeretők örömére.
