Vízilabda: Tanulságokkal teli hangolás Szlovákiában

2017. szeptember 25. 15:09 | behir.hu

A hétvégén a szlovákiai Nyítranovákon egy kétnapos nemzetközi tornával hangolt a Swietelsky-Békéscsaba a hat nap múlva kezdődő hazai OB I B-s bajnokságra. A körmérkőzéses tornán a két nap alatt három találkozót játszottak szlovák ellenfelekkel, illetve a lengyel válogatottal. Emellett a megérkezés napján közös edzésen vett a viharsarki együttes a házigazdákkal kétkapuzással fűszerezve – írja a csabai klub hivatalos honlapja.

A tornán a csabai gárda legyőzte a lengyel válogatottat, a házigazdától és a szlovák bajnokság egyik élcsapatától viszont vereséget szenvedett, így a harmadik pozícióban zárta a felkészülési tornát.

- Az első találkozón, a kassaiak ellen már az elején beleszaladtunk egy nyolc—nullás szériába, amikor rájött a csapat: hoppá, ha felkészülési torna is, azért komoly mérkőzésen vagyunk. Végig látszott a találkozón, hogy jobb edzettségi állapotban van az ottani első osztályú bajnokság egyik éllovasa, a félig profi, félig amatőr szlovák gárda, akiknél két orosz légiós is szerepel. Még ha át is gázoltak rajtunk, akkor is hasznos volt a találkozó – kezdte értékelését dr. Szilágyi Kristóf vezetőedző.

 

- Délután könnyebb meccs várt a mieinkre…

- Valóban, és itt egyértelmű volt, hogy jobbak vagyunk a lengyeleknél, még akkor is, ha ez náluk a nemzeti csapat volt. Bár egy kicsit látszott rajtunk, hogy ez már a nap második mérkőzés, egy kicsit el is fáradt a gárda. Emberemlékezet óta nem játszott egy nap alatt két rangos találkozót csapatunk. Viszont még egy örömteli hír a lengyelek elleni derbiről: élete első felnőtt meccses gólját meglőtte a még ifjúsági korú Balatoni Laci.

 

- Milyen következtetést vontál le a vasárnapi ütközetből?

- A sokszoros bajnok házigazdák ellen „érkeztünk meg” igazán a tornára. Remekül ment a játék, különösen a második félidőben, amikor már egyenrangú ellenfélnek bizonyultunk. Ekkorra már megtalálta a csapat a ritmust, lelkesen és fegyelmezetten játszott, még akkor is, ha tapasztaltam néhány apróbb hibát.

 

- Hogyan összegeznéd a három napon látottakat?

- Nagyon hosszú út után érkeztünk meg a szlovákiai kisvárosba, ahol viszont ideális körülmények között rendezték meg a tornát. Ha már a bajnokság közben járnánk, minden bizonnyal jobb formát tanúsított volna a csapat, de most a lényeg az volt, hogy igyekezzünk hangolódni a szeptember utolsó hét végéjén kezdődő hazai OB I B-s bajnokságra. Főleg a nyitányra, amikor az egyik legnehezebb derbi, a KSI elleni, majd az egri vár ránk. Az mindenképpen látszott a torna egésze alatt, hogy pozitív a csapat hangulata, és hozzáállása, jól adaptálta a mérkőzéseket. Remek fizikumú együttesekkel játszhattunk, akik olykor kihasználták adódó hibáinkat, amiből viszont sokat tanulhatunk és profitálhatunk a folytatásban. Tény, azt is tudtuk, hogy vannak még hibáink, amelyeket viszont majd menet közben igyekszünk kijavítani. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy a két első számú kapusunk, Gál Lajos és a visszatérő Ormai Zoltán egyelőre munkahelyi elfoglaltság miatt nem tartott velünk, ám minden dicséretet megérdemel a még ifjúsági korú portásunk, Micle Michael.

 

A torna eredményei

Első nap, szombaton délelőtt: KVP Nováky (szlovák)—Lengyelország 21—5 (7—0, 3—1, 7—1, 4—3). Swietelsky-Békéscsaba—ŠK Hornets Košice (szlovák) 8—21 (1—8, 2—5, 1—3, 4—5)

Szombaton délután: KVP Nováky—ŠK Hornets Košice 8—8 (1—0, 3—3, 2—1, 2—4). Swietelsky-Békéscsaba—Lengyelország 11—7 (4—2, 3—0, 2—4, 2—1)

Vasárnap délelőtt: ŠK Hornets Košice—Lengyelország 22—4 (4—1, 4—0, 8—1, 6—2). Swietelsky-Békéscsaba—KVP Nováky 5—14 (0—4, 0—3, 1—1, 4—6)

A végeredmény: 1. Hornets Košice 7 (51—20), 2. KVP Nováky 7 (43—18), 3. Swietelsky-Békéscsaba 3, 4.Lengyelország 0.

A tornán a következő csapattal vett rész a Swietelsky-Békéscsaba: Micle Michael (kapus), Ajtai Miklós, Balatoni László, Dobra Róbert, Józsa Tibor, Major Levente, dr. Makra Zsolt, Mucsi Zsolt, Németh Dániel, Rácz Norbert, Szabó Zoltán, Szabó Zsombor, Tifrea Ovidiu, Tinka Norbert, Tóth Frank. Edzők: dr. Szilágyi Kristóf, Csabai Zoltán.

További programok »

FEL