Vízilabda: Kiváló start után fölényes csabai siker

2018. március 3. 19:05 | Kovács Dávid

A Debrecen elleni vereséget követően első 2018-as győzelmére készült a Swietelsky-Békéscsaba az OB I/B-ben. Dr. Szilágyi Kristóf csapata az első negyed után 7-1-re vezetett a Szentendre ellen, a végén pedig 18-8-as hazai siker született az Árpád fürdőben.

A szűkös kerettel készülő viharsarkiak kezdték góllal a meccset, de a vendégek gyorsan egyenlítettek. A sereghajtó szentendreiek ekkor nem gondolták, hogy rémálomszerű lesz az első negyed folytatása: a házigazda megnyomta a játékrész második felét és hat gólt szerzett, így magabiztos volt az előny nyolc perc után (7-1).

A második etapban a Csaba ott folytatta, ahol abbahagyta és pillanatokon belül már tíz gól volt a differencia (11-1). A házigazdák könnyedén játszották meg a centereket és szereztek gólt, vagy éppen kiállítást. Ekkor Rácz Norbert volt igazán elemében, aki három gólig jutott az összecsapáson. A Pest megyei együttes a félidőre egy kicsit tudott kozmetikázni, de nem forgott veszélyben a hazai vezetés (11-3).

A fordulás után éledezett a Szentendre, a remeklő Ercse Norbert révén egy 3-0-s sorozattal faragott a hátrányból. A vendégek el is lőtték az összes puskaporukat, mert a házigazda három góllal válaszolt (15-6).

A záró negyedre kevés nyitott kérdés maradt, szinte csak a számszerű végeredmény. A hazaiak a nem sziporkázó, de végül négy találattal záró Szabó Zoltán vezetésével fölényes, 18-8-as győzelmet arattak és megerősítették harmadik helyüket a táblázaton.

A mérkőzés összefoglalóját a hétfőn 20.20-tól startoló Kezdőkör című magazinunkban is láthatják, a teljes mérkőzést pedig szerdán 21 órától mutatjuk meg a 7.Tv-n!

 

További programok »

FEL