Vízilabda: A csabai trió a fővárosban is bizonyított

2017. december 29. 11:31 | behir.hu

A 2004-ben született fiatalok, a békéscsabai vízilabda utánpótlás legjobbjai mutathatták meg egy válogatón, hogy mit tudnak.

Szezon közben a régiók korosztályos kiválóságai minden hónap végén találkoztak egymással a tehetséggondozó edzéseken. Most az év zárásaként, december 27-én, egy keretszűkítés után ismét „összetrombitálták” a 13 évesek legjobbjait, ezúttal hárman kaptak meghívót klubunkból - írja a csabapolo.hu. Bucsi Ferenc kapus, Gellény Zétény és Vidovenyecz Zsombor mezőnyjátékosok kaptak lehetőséget. A fiatalokra Varga Tamás a kétszeres olimpiai bajnok, a korosztályos válogatott edzője „volt kíváncsi”. A budapesti Császár uszodában megtartott eseményen két edzésen is részt vett a két tucatnyi fiatal, akik a dél-alföldi és az észak-magyarországi régióból érkeztek.

A két foglalkozást megtekintette a Békéscsabai Vízilabda Klub vezetőedzője, dr. Szilágyi Kristóf is, aki így foglalta össze a tapasztaltakat:

– Nemcsak a mieinkre, hanem a teljes korosztályosra kíváncsi voltam, ugyanis itt versenytársak is szerepeltek: az egriek, miskolciak, szolnokiak, kecskemétiek, szegediek, hódmezővásárhelyiek, szentesiek és a békéscsabaiak legjobbjai mutatták meg magukat. A délelőtt elsősorban az úszásról szólt, amit a 200 méteres felmérő zárt, majd következett a kétkapus edzés. Délután viszont már csak a labdáé volt a főszerep. Jól mozogtak és ügyesek voltak a békéscsabaiak fiatalok annak ellenére is, hogy tíz napja nincs edzés, pihenő van klubunknál, és a karácsonyi ünnepek is megterhelték őket. A másik két régiós felmérés után tovább szűkítik a korosztályos válogatottat és remélem, hogy a mieink közül is bekerülhetnek fiatalok a harmincfős keretbe - fogalmazott a vezetőedző.

Ajtai Miklós, három fiatal edzője kiemelte, hogy rendkívül büszke a gyerekek teljesítményére.

– Büszke vagyok tanítványaimra, akik jól szerepeltek a fővárosi felmérőn. Ők hárman már három-négy éve pólóznak, de büszke vagyok Pónya Tibire is, aki most sajnos nem került be a szűkebb keretbe, de remélem, később ő is odaér. Hozzám nőtt ez a korosztály, annál is inkább, hiszen akadt nem is egy srác, akit én tanítottam meg egykoron úszni, mint például ebből a háromból Bucsi Ferencet, akiből nem mellesleg én csináltam kapust is - fogalmazott Ajtai Miklós.

 

Forrás: csabapolo.hu

További programok »

FEL