Víz alól húzták ki a sérültet

2016. április 27. 07:50 | Fekete Kata

Eszméletlen sérültet mentett ki a vízből a helyi körzeti megbízott Méhkeréken. A helyszínre elsőként érkező rendőrnek egy arra járó autós is segített abban, hogy ki tudja emelni a férfit az árokba borult gépkocsi utasteréből.

Súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt április 25-én Méhkerék határában. A helyszínre elsőként a Sarkadi Rendőrkapitányság egyik körzeti megbízottja érkezett, aki éppen hazafelé tartott a szolgálatból. Amikor látta, hogy több gyalogos áll az úttesten és az út mellett lévő, bokrokkal sűrűn benőtt területen, egy körülbelül öt méter mély árokban kerekeivel felfelé van egy személygépkocsi, azonnal megállt. Kiderült, hogy az autó hátulról nekiütközött egy tehergépkocsinak, majd az árokba borult. Ketten ki tudtak szállni a járműből, de a harmadik férfi még bent volt az utastérben. A rendőr a kitört hátsó szélvédőn át látta az eszméletlen férfit, akinek a szája és az orra is víz alá került, így nem tudott levegőt venni. Közben megállt a baleset helyszínénél egy méhkeréki férfi is, aki segített a rendőrnek az autóból az egyik ajtó kitört ablakán keresztül óvatosan kiemelni a sérültet. A körzeti megbízott eközben anyanyelvükön, románul beszélt a másik két sérült férfihoz, igyekezett őket megnyugtatni. A sérülteket a mentők látták el, illetve vitték kórházba. A rendőrség ezúton is köszöni a méhkeréki férfinak, hogy segítséget nyújtott a körzeti megbízottnak. 

Forrás: Police.hu

FEL