Vívás: Aranyat ért Keszthelyi Zsombor remeklése

2020. október 13. 11:07 | behir.hu

A vírushelyzet árnyékában folytatódtak a kadet és junior korosztály vívóinak versenyei. A Magyar Kupa sorozat második fordulóját a Gerevich Aladár sportcsarnokban rendezték a hétvégén.

Az Alföld Vívó Akadémia szakmai stábja a jó eredményt ezúttal is junior válogatott versenyzőktől várta, akik közül Dékány Kinga karanténkötelezettsége miatt kihagyni kényszerült a versenyt - írja a csabai klub beszámolója. Keszthelyi Zsombornak nem úgy sikerült az első forduló, ahogyan az elvárható lett volna, így fokozott bizonyítási vággyal vágott neki a viadalnak. A csoportkörből veretlenül került fel a főtáblára, ahol lehengerlő vívással jutott a tizenhat közé. Itt válogatott társa a Honvéd versenyzője, Ujvári várt rá. Európa-bajnoki ezüstérmesünk nem kegyelmezett, kihasználva gyorsaság béli előnyét gyors győzelmet aratott (15-5). A döntőben a BVSC-s Horváth sem jelentett akadályt (15-7). A következő mérkőzés igazi rangadónak ígérkezett, hiszen Nagy Márton (Vasas) a korosztály egyik legjobbja. Zsombor egyre jobban vívott, rögtön magához ragadta a kezdeményezést, így készülhetett a nagydöntőre (15-10). Osman Maruan (BVSC) a barát és az első forduló győztese várt rá. Óvatosan kezdtek, de ezen a napon Zsombort nem lehetett megállítani fokozatosan elhúzott és magabiztosan szerezte meg az aranyérmet. A többieknek kevésbé ment, Kolczonay Balázs 33., Lenkefi Soma 37. lett.

A junior lányok közül Rácz Odett a 20., Oláh Lili a 25., Krnács Anna a 27., Bencsik Anna pedig a 31. helyen végzett. A kadetek közül ezúttal a lányok szerepeltek jobban. Oláh Lili egészen a nyolcas döntőig menetelt, ahol szoros csatában vereséget szenvedett, végül az előkelő 8. helyet szerezte meg. Gachályi Gréta 10., Bencsik Anna 12. lett. A fiúk között Lenkefi Soma szerepelt a legjobban, de a döntőbe jutás ezúttal nem sikerült, végül a 10. lett.

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL