Az érkezőket a város elöljárói üdvözölték, majd a jelenlevők a vármegyeszékhely 2025-ös évét bemutató slideshow-t láthattak, melyben többek között Békéscsaba fontos eseményeit, fejlesztéseit, politikai és közéleti történéseit, valamint nagyobb programjait mutatták be.
Szarvas Péter polgármester újévi köszöntőjében összefoglalta az előző évet, majd kitért arra, hogy mi vár a városra. A városvezető úgy fogalmazott, hogy Békéscsaba fejlődése nélkülözhetetlen eleme Békés vármegye előrehaladásának. Mint mondta: számos olyan fejlesztés ért véget vagy indult el 2025-ben, ami nagyban meghatározza a város jövőjét.

– A 2025-ben a befizetett helyi adó mértékéből tudjuk megállapítani, hogy jól dolgoztak a cégek. Bővültünk, és ez nagyon fontos ahhoz, hogy a város feladatait el tudjuk látni. A fogadásra minden évben meghívást kapnak a közigazgatási szervek is, velük szintén jó és szoros kapcsolatot ápoltunk 2025-ben. A terveink is megvannak az új esztendőre, reméljük, hogy ezeket sikerül megvalósítani – tette hozzá a polgármester.
A polgármesteri köszöntő után Szomor György, Nádasdy Kálmán-díjas színművész szórakoztatta a jelenlévőket, többek között a Monte Cristo grófja című musicalből adott elő dalokat.

Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja kiemelte, hogy nagyon fontosak az ilyen és ehhez hasonló városi, újévi fogadások, hiszen szimbolikus jelentéssel bírnak amellett, hogy a foglalkoztatók, intézményi és hatósági vezetők, valamint a helyi képviselők találkozni tudnak.
– Számtalan olyan beruházás, fejlesztés valósult meg, ahol a kormányhivatalnak is ott a keze nyoma, valamelyik engedélyező hatóságunk ebben részt vett. Egy fejlesztésben, egy új dologban részt venni az mindig egy nagyszerű és felemelő érzés. De azt is jó volt látni, hogy olyan fejlesztéseket is bemutattak, amelyben a saját, vagy a polgármester úr keze nyoma van benne, ilyen például a Berényi út felújítása, az Építők útjának a fejlesztése, vagy éppen a jogászképzés elindítása is – fogalmazott a főispán.
Kozma János, a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az újévi fogadáson minden évben oldott a hangulat. Mint fogalmazott: ez az este nem a szakmáról, hanem a kapcsolatépítésről és az ismereteségek ápolásról szól leginkább.

– Minden olyan dolgot, amit a város elhatároz, meg kell tennünk és mindezt jó színvonalon. A tavalyi évben nagyon sokat lépett előre a városgazdálkodási kft. ezekben a dolgokban, az idei évben pedig ezeknek a kiterjedt munkáknak a minőségét szeretnék javítani és emelni – fejtette ki az ügyvezető.
Az esemény a szokásoknak megfelelően közös állófogadással zárult, ahol elkezdődhetett a kötetlen beszélgetés múltról, jelenről és a jövőről is.