Visszatekintés a bábszínház kínai útjára Lenkefi Zoltánnal és Csortán Zsókával

– Mi adta az apropóját ennek a kínai utazásnak?

Lenkefi Zoltán:   Békéscsaba város és Shenyang város egy évvel ezelőtt testvérvárosi megállapodást kötött egymással. Idén nyáron a kínai városból megkeresték újra a várost azzal a céllal, hogy elkezdjenek kulturális kapcsolatot kiépíteni Békéscsabával. A városvezetés pedig úgy döntött, hogy a Napsugár bábszínház menjen és képviselje az itteni kultúrát Shenyangban egyrészt előadásokkal, másrészt pedig mutassák be a várost.

– A Kockavarázst szerettétek volna bemutatni Kínában, de volt egy kis gond.

Csortán Zsóka:   A Kockavarázs kellékei sajnos nem érkeztek meg Kínába. Szerencsére bőröndbe is befért minden, ami egy friss előadásunk, a Táncolókukac bemutatásához kellett, így a Góbi Rita által rendezett, és a Bíró Gyula által játszott babaelőadást mutattuk be.

Lenkefi Zoltán:   A Kockavarázs című előadást eredetileg a kínai fél választotta. Mi ezt bedobozoltuk, el is küldtük, de sajnos Pekingben elakadt. Azt tudjuk, hogy hol van a doboz, azt viszont még nem, hogyan kerül vissza Magyarországra, Békéscsabára. Mivel a kinti fél jelezte ezt a problémát, úgy döntöttem, hogy a Táncolókukac című előadásunkat visszük, mivel az bőröndbe berakható, és elvisszük magunkkal. De igazából még jól is jártunk ezzel kint. Volt például egy iskola, ahol láttunk gyerekeket próbálni különböző dalokat. Majd azt mondták, hogy tessék, akkor most ti jöttök. A Kockavarázs című előadásnak nyilván ott fel kellett volna építeni a díszletét, be kellett volna világítani, így viszont azonnal tudtunk játszani. Sok esetben színpad sem volt, de az adott lehetőségekből megpróbáltuk kihozni azt, amit csak lehetett. Egyébként – visszatérve a kukacra – a selyemhernyó és a selyemhernyóból kikelő pillangó gyakorlatilag egész Shenyang területén látható szobrokban, kültéri montázsokban. Azonnal rá is tapadtak erre a témára, és nagyon tetszett nekik az előadás. Egy történetmesélést láthattak ott a helyszínen, a gyerekből felnőtté válás lényegében számukra teljesen értelmezhető történet volt, szavak nélkül. A gyerekek azonnal vették ezeket a történeteket. A felnőttek nagyon örültek, hogy ez a pillangó jelent meg a színpadon. Lényegében tehát sikeres előadásokat játszottunk, a váratlan körülményhalmaz közepette.

Csortán Zsóka:   Én azért bevallom őszintén, kicsit sajnálom, hogy nem az énáltalam rendezett Kockavarázs című előadás ment, mert azzal már elég sok helyre pályáztunk, és végre itt rábólintottak. Végül mégse sikerült.

– Hány helyszínen adtátok elő ezt a történetet?

Lenkefi Zoltán:    Az indulásunk előtti este kaptam meg a végleges programot, abban meg volt jelölve, hogy hol fogunk játszani és mennyit. Jeleztem a kínai félnek: küldjék el a helyszíneket, hogy lássam, mire kell készülnünk, próbáltam a címek alapján rákeresni is az interneten, de ez így nehéz. Végül, amikor kiértünk, akkor szembesültünk azzal, hogy iskolákban leszünk és azoknak a gyülekezőtermeiben lesznek az előadások. Ráadásul egy ünnepségsorozatnak a része a mi fogadásunk, ugyanis a 75 éves magyar-kínai együttműködés ünnepét tartották, másrészt ott volt a Békéscsaba és Shenyang közötti testvérvárosi szerződés aláírásának első évfordulója, harmadrészt pedig a Belt and Road megállapodásnak szintén most volt az évfordulója. Ezt a három dolgot kötötték össze, de ezt csak akkor tudtuk meg, amikor már benne voltunk ebben. 4 előadásunk volt előadásként, mellett volt két olyan, amikor azt mondták, hogy megyünk próbálni. Bementünk az iskolába, és a próbán ott ült 300 gyerek. Tehát gyakorlatilag mi a próbán végigjátszottuk az előadást, vagy egy részletet belőle. Próbáltuk beállítani az adott lehetőségeket, amennyire lehetett. A próbához hozzátartozott az is, hogy a protokolláris részeket is le kellett gyakorolni, például én angolul mondtam beszédet, de a kínai fél is beszédet mondott.

– Korábban is volt hosszabb külföldi utazásotok, akkor Indonéziában jártatok, és oda sem érkezett meg a díszlet. Kicsit hasonló volt a mostani helyzet is?

Csortán Zsóka:   Oda sem érkezett meg a díszletünk, ott viszont nem volt B verzió. Volt egy olyan ötletük, hogy menjünk el a bábműhelybe és ott keressünk bábokat, tartsuk meg azokkal az előadást. Akkor mi egy árnyjátékot vittünk, az Androgün című előadásunkat, Indonéziában nem tudták elképzelni, hogy milyen típusú előadás lehet ez, amit nem tudunk eljátszani az ő bábjaikkal. Ott inkább a tradicionális bábjáték működik, ezért ez furcsa volt nekik.

Lenkefi Zoltán:   Igen, Indonéziában a Rámájanát, Mahábháratát játszák hosszú előadásokkal, klasszikus, általánosan megfogalmazott figurákkal. És amikor azt mondtuk, hogy árnyjátékot viszünk, akkor ők azt gondolták, hogy mi is ezt játsszuk. Egyébként Kínában is főleg a tradicionális bábjátszás, itt főleg a kesztyűs bábjátszás van előtérben. Pont beszélgettem pár nappal ezelőtt a meghívóinkkal, hogy segítenek majd bábosokat hívni Békéscsabára majd a Nemzetközi Bábfesztiválra. Tulajdonképpen ez is egyfajta küldetésünk volt, hogy a fesztiválra kezdjünk el egyfajta alapozási munkát.

Csortán Zsóka:   Sajnos Kínában nem találkoztunk bábosokkal. Próbáltunk érdeklődni, hogyan működik ott egy színház, és hogy milyen képzések vannak, jártunk egy művészeti egyetemen is, de ott csak táncosok voltak, meg énekesek, így nem tudtuk feltérképezni, hogy akkor hogy is működik ez a képzés.

Lenkefi Zoltán:   Úgy láttam, hogy bizonyos irányvonalakat tanítanak. Mi egy tánc campuson, kifejezetten zenei egyetem jártunk, ahol a komponáláson át a hangszeres zenétől a táncig sok mindent tanítottak. Akikkel mi találkoztunk, őket kifejezetten operában fellépő táncosoknak képezték. Gyönyörű dolgokat láttunk! Aztán átvittek minket egy másik egyetemre, ahol pedig színpadi mozgást láttunk, egyrészt egy modern előadást, másrészt klasszikus kínai táncokat. Utána mi mutattuk be a Táncolókukac című előadást, majd egy jó beszélgetés alakult ki kettőnk között. Nyilván ők sokkal szolidabban kommunikálnak, kicsit nehezebb megtalálni a közös hangot, de mégis elindult egyfajta kommunikáció, hogy ők hogyan csinálják, mi hogyan csináljuk, mi a kettő között a különbség. Hol látták ebben a bábot, hol látták a mozgást. Egy szakmai jellegű beszélgetést lehetett indítani. Ott egyébként magántársulatok dolgoznak, és különböző impresszáriók mozgatják őket a színháztermekbe. Tehát leszerveznek egy társulattal egy előadássorozatot valahova. Jártunk is egy ilyen színházteremben, amely létesítmény, saját társulat nélkül, és oda tudnak szervezni előadásokat. Nagyjából így működnek a színházak, nem állami fenntartásban, mint ahogy Magyarországon.

– Kicsit másfelé kanyarodva: mennyi kóstoltatok bele a kinti gasztronómiába? Mit sikerült megkóstolnotok?

Csortán Zsóka:   Mindent. A csapatunk nagy része mindent megkóstolt, a selyemhernyógubótól kezdve a tengeri herkentyűig. Nagyon-nagyon gazdag asztaloknál ültünk, és mindennek megadták a módját. Volt olyan, hogy másfél órát, két órát csak ettünk és beszélgettünk közben. Nem úgy volt tehát, hogy gyorsan megesszük az ebédet, aztán megyünk tovább, hanem szinte szertartás jellegű volt az egész. Mindig meleg vízzel kezdtük az étkezést. Ugyanis ők kis pohárkában étkezés előtt meleg vizet isznak, vagy teát, vagy egy kis citrom van benne. Onnantól kezdve pedig mindig hoztak valamit. Amikor már tele volt az asztal, és már úgy éreztük, hogy jól laktunk, akkor még mindig jött valami. Szóval eszméletlen sok finomságot kipróbáltunk, megkóstoltunk.

Lenkefi Zoltán:   Volt egy kisérőnk, aki kifejezetten azzal foglalkozott, hogy az étkezőhelyeket foglalta le. Próbált teljes palettát mutatni nyilván az északkelet-kínai étkezési kultúrából. Egyszerű magyar emberként azt gondoltam, hogy majd rizst és rizstésztát esznek, gyakorlatilag ilyet csak egyszer láttunk az asztalon, de körülötte akkor is sok egyéb finomság volt. Azt mondták, hogy a rizs a nagyon csípős ételek ízének az enyhítésére szolgál, de köretként nem azt eszik. Nagyon sokféle zöldséget használnak, olyanokat, amiket mi nem is ismerünk. De ettünk például medúzát is… Olyan széles a paletta, meg sok esetben nem is tudtuk, hogy mit eszünk. Olyan dolog nem volt az asztalon, amire azt mondtam volna, hogy ez undorító. Minden nagyon jó ízű volt, megkóstoltam a selyemhernyógubót, az is ehető volt.

Csortán Zsóka:   Egyébként az általunk ismert zöldségeket is nagyon sokféleképpen használják. Ráadásul a növényeknek, de az állatoknak is minden részét felhasználják, például a disznófület és a csirkelábat is.

Lenkefi Zoltán:   Ami az igazi kihívás, az a pálcikával való étkezés. Első pillanatba látták: megszeppentünk, hogy csak pálcika volt az asztalon. De aztán eldöntöttük, hogy fölvesszük ezt a kihívást, és megtanulunk. Aztán a második napon azt mondták, hogy elmegyünk egy áruházba, és majd ott körülnézhetünk. Nem értettem, hogy miért megyünk oda, de mondták, amikor már odaértünk, hogy ők azért jöttek, hogy vegyenek nekünk kést meg villát, hogy tudjunk normálisan enni. Mi jeleztük, hogy nem kérjük, értjük ezt a helyzetet, és hogy teljesen rendben van, hogy meg kell tanulni pálcikával enni. És aztán a végére sikerült is.

Csortán Zsóka:   Hihetetlen gyorsan megtanultuk. Másnap már úgy ettünk, mint hogyha ott születtünk volna. Na jó, ez egy kicsit túlzás, de tényleg gyorsan meg lehet tanulni.

Lenkefi Zoltán:   Sok esetben például most itthon is pálcikával eszem. Teljesen más az ember hozzáállása egy pálcikás étkezéshez, és teljesen más az, amikor lapátol villával, késsel. A pálcikánál nyilvánvalóan oda kell figyelni. Hogyan tartod, hogyan veszed ki az ételt a tányérból. Ránézel az ételre. Nem csak az van, hogy tekerem be.

Csortán Zsóka:   Én azt figyeltem meg, hogy mindenből picit esznek. Lehet ez is, hogy pálcikával csak kevesebbet tudsz enni. Sok pici finomság van az asztalon, vegyítik az édeset a sóssal, nincs külön desszert. Forog körbe az asztal, és akkor lehet szedegetni az apróságokat, ez nagyon jó.

– Akár technikailag, akár gondolati értelemben tudtok-e valamit beépíteni a munkátokba, vagy az életetekbe abból, amit ott tapasztaltatok?

Lenkefi Zoltán:   Igen. Rendkívüli az, hogy mennyire figyelnek egymásra, mennyire türelmesek a másikkal szemben. Ezt a fajta figyelmet nagyon be kell építeni a saját életünkbe. Nyilván mi egy stresszes körülményt teremtünk magunknak azzal, hogy előadásokat hozunk létre, és ezt időpontra próbáljuk bemutatni. Futunk állandóan az idő után a rengeteg elvégzendő dologhoz. Emellett fontos az is, mit az egyetemeken, vagy az iskolákban láttunk, ez pedig a fizikai kondíció. Volt például egy iskola, ahová 2500 gyerek járt, és minden egyes gyereknek meg kellett tanulnia monociklizni. Ezzel egyrészt fizikai erőnlétet kap, másrészt egyensúlyt, harmadrészt pedig egy egyenrangúságot, mert minden gyerek tudja ezt. Nincsenek bántalmazások a gyerekek között, mert mindenki egyenrangú, mindenki egyformán tud egy bizonyos dolgot, és ez már megadja az alapot arra, hogy normálisan viselkedjenek egymással.

Csortán Zsóka:   Nagy a fegyelem, az biztos. Minden oszlopon kamera van, jó a közbiztonság is. Ami pedig a mozgást illeti, nagyon nagy örömmel mennek és játszanak, gyakorolnak a gyerekek. Láttunk például olyat, hogy gyűrűn mentek végig, nem tudom hány méteren a kis óvodások, húzódzkodva. Vagy voltak ilyen nagy, hatalmas bádoghordók, azon egyensúlyoztak óvodások és imádták. Szóval rengeteg olyan dolgot láttunk, ami jó, játékos és élvezhető a gyerek számára.

Lenkefi Zoltán:   Művészi közegben is nagy a fegyelem. Ott az egyetemeken, például a táncos, vagy dráma campuson mindenki, aki benne volt az adott darabban, az feszülten figyelt az oktatóra, aki irányította az adott előadást, vagy aki felkészítette őket. Nagyon-nagyon szépen, rendkívül aprólékosan kigyakorolt dolgokat láttunk, van mit tanulni tőlük.

Csortán Zsóka:   Megemlíteném azt is, hogy megtanultak három magyar dalt az egyik iskolában az alsós gyerekek, azokat együtt énekeltük el, nagyon megható és jó volt!

Lenkefi Zoltán:   Közben pedig figyeltek minket, hogy hogyan reagálunk. Nagyon aranyosak voltak.

– Összességében tehát pozitívan értékelitek a kínai utat.

Lenkefi Zoltán: Abszolút pozitívan, sok mindent láttunk, tanultunk ott.

Csortán Zsóka:   Igen. Nagyon feszes volt a tempó, reggeltől estig be voltunk fogva, mentünk múzeumokba, iskolákat látogatni, próbálni, és egyébként is sokfelé. feszes volt. Nem is nagyon mentünk külön, de volt, hogy este elindultunk mi is, körülnéztünk az utcai árusoknál, nemcsak azokon a kiemelt, mondhatni elit helyeken, ahova vittek bennünket. De nagyon jó volt.

– Mire készül a Békéscsabai Napsugár Bábszínház a következőben? Mi lesz a következő állomásotok?

Csortán Zsóka:   Lesz egy népmesénk, január-február táján kezdünk próbálni egy vásári játékot „Rászedett ördögök” címmel. Lesz egy bögrés mesesorozatunk, ami táncos, interaktív mesemondás lesz, pontosan megfogalmazva „a széttáncolt cipellők”, azaz „a papucsszaggató királykisasszonyok”. Aztán lesz egy drámaíró versenyünk is, meg persze bérletes előadások, babaelődások, Napsugaras Délutánok.

Lenkefi Zoltán:   Van egy felnőtt sorozatunk is, abban érkeznek meghívott előadások. Január elején még valamilyen kis játszóházzal fogunk érkezni azoknak a gyerekeknek, akiknek van még kedvük játszani a szünetben. Utána kezdődnek a próbák, nagyon sok mindenre készülünk, nagyon sok dolog van, amivel foglalkozunk, a felületeinken érdemes ezeket követni.

Csortán Zsóka:   Még egyszer ki szeretném emelni ezt a Kultúrszösz című programsorozatunkat, ami felnőtteknek szól. Ez egy újdonság, jó kis kultúrcsemegékkel. Várjuk szeretettel a felnőtteket is a bábszínházba.