Virágzik az erdei tulipán az Anna-ligetben Szarvason

A Körös-Maros Nemzeti Park Anna-ligeti parkja Szarvas mellett helyezkedik el és itt található a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark. A park egy keményfás ligeterdő maradványra települt. Kocsányos tölgy, vénic szil és magyar kőris alkotja az erdő lombkorona szintjét. A park a szarvasi Arborétum őse, gróf Bolza József és felesége Batthyány Anna, a park első lakói ide kezdtek először telepíteni idegenhonos fafajokat angolpark kialakítása céljából az 1800-as évek elején. Erre az időre tehető valószínűleg a hazánkban nem őshonos erdei tulipán (Tulipa sylvestris) betelepítése is a parkba. A tanösvény útvonala mentén és az erdő alatt több helyen ezek a tulipánok virágzanak tömegesen áprilisban.

Az erdei tulipán elterjedési területe Észak-Afrikától, Dél- és Nyugat-Európán keresztül a Fekete-tenger partvidéke mentén, egészen Közép-Ázsiáig húzódik. Lándzsás-lapos levelei vannak, a lepel sárga és csúcsosan kihegyezett.

Magyarországon kastélykertekben és azok mellett kivadulva található meg több helyen.

A Dél-Tiszántúlon Mezőberény mellett egy temetőben került elő 2010-ben, élőhelyét helyi jelentőségű védett természeti területté nyilvánították 2012-ben. Ezen kívül még Köröstarcsán találták meg egy régi épület mellett.

A növényről bizonyos legendák is fennmaradtak: tudni vélik, hogy a Batthyány-ak egyik sarja elfogott török tiszteknek csak akkor kegyelmezett meg és engedte őket szabadon, ha a foglyok megbízottja egy ritka növényfajt hozott növénytudós barátja részére. Feltételezik, hogy az erdei tulipán lehetett ez a faj. 

forrás: kmnp.hu

Megosztás: