Villám csapott le a Tölgyfa utcában

2018. augusztus 25. 19:55 | behir.hu

Békéscsabára is megérkezett a viharos időjárás és a felhőszakadás. A megyeszékhelyen egy társasházban csapott le a villám, ahol főként elektronikai eszközöket tett tönkre a vihar.

A Tölgyfa utcában személyi sérülés nem történt, a tűzoltók is a helyszínre érkeztek és segédkeztek a károk elhárításában.

 

 

 

 

Az előrejelzések szerint vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, de eleinte keleten, délután nyugaton néhány órára kisüthet a nap, többfelé valószínű eső, zápor, elsősorban az ország keleti felén zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél megerősödik, vasárnap északnyugaton viharossá fokozódik.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL