Versmondó verseny Péter Erika gyerekzeteiből

2017. március 31. 14:47 | Horváth Szabolcs

Péter Erika különleges rendezvénnyel ünnepelhette a 70. születésnapját. 115 békéscsabai kisiskolás vállalkozott arra, hogy a költőnő egy-egy versét elszavalva még emlékezetesebbé teszi ezt a szép, kerek évfordulót.

Az emlékezetes nap története úgy indult, hogy a Jankay-Kolozsváry-Tevan Gyűjtemény versmondó versenyt hirdetett Péter Erika „gyerekzeteiből” alsó tagozatos iskolások részére.

Már annak is örültem volna, ha 30-40 gyerek vesz részt ezen a versenyen. Álmomban sem gondoltam volna, hogy 115 jelentkező tanulja meg és mondja el a költeményeimet. Nagyon boldog vagyok, hiszen az az életcélom, hogy megszerettessem a verseket a gyerekekkel. Már kiskorban elültethető bennük, hogy később irodalomszerető felnőttekké váljanak, én ezen munkálkodom – mondta Péter Erika, hozzátéve, hogy a sok versenyző miatt a kisebbeknek és a nagyobbaknak külön kategóriát indítottak.

A versenyen a megjelenteket Tímár Ella, az alapítvány elnökeke köszöntötte, a rendezvény moderátora Szegediné Kozák Mária volt. A sok versenyzőre való tekintettel két zsűri döntött, az egyik Komáromi Anett színművész, a másik Herczeg Tamás tanácsnok elnökletével.

Komáromi Anett kiemelte: a versenyzők nagy létszáma jelzi, hogy a kicsikben is megvan a magyar irodalom szeretete, megvan a késztetés a versmondásra, verstanulásra. Herczeg Tamás megjegyezte, nagyon fontos, hogy az írott betűvel való barátság korán kialakuljon, hiszen ez fejleszti a fantáziát, fejleszti a gondolkodást, és többek vagyunk, ha elmélyedünk az irodalomban.

Ez az esemény különösen örömteli, hisz békéscsabai költő verseit mondják el a békéscsabai gyerekek. Ha az írott vers, a szavalat és a közönség egymásra talál, akkor pedig mindnyájan igazán meghitt pillanatokat élhetünk át – fogalmazott Herczeg Tamás.

A délután folyamán a gyerekeknek köszönhetően számos ilyen meghitt pillanatnak lehetett tanúja a közönség. Ráadásul minden résztvevő ajándékot kapott az ünnepelttől, a legeredményesebbek pedig értékes könyvutalvánnyal térhettek haza.

 

Fotók: Ujházi György

További programok »

FEL