Csúnyát mondok és baromi közhelyeset, ez a szemtelenül fiatal – valószínű már a nyakamra lépett a kor – quartettet épp azért nem ismeri még az egész ország, mert szemtelenül fiatalok. Mint fentebb, itt is van egy másik verze, illetve szűk a piaca ennek a műfajnak. No igen, a műfajnak. Stílusuk elsőre flesre elktero-alternatív muzsikának tűnik, miközben mindegyik dalban van egy izgalmas csavar: jazz, pop rock.
A bő 80 perces koncert alatt valóban a csapat, a nevükből fakadóan végig pörgött. Telek Attila dobos kifogyhatatlan volt a furfangos kettőnégyeiből; Takács Dani gitáros általában a hangszere termolóját lebegtetve bontogatva borzolgatta kacifántos akkordjait, és a gyulai születésű, a kütyüket kezelő Sárosi Áron akkor teljesedett ki, amikor a kezébe vette az öthúros bőgőjét. És lényegében a mindig fülig érő szájú Girincsi Fruzsi napsugaras lénye volt a motor.
(Lábjegyzet: az egyik csodálatos opusban Takács Dani végre elengedte az ujjait; a háromperces rázásban benne volt a mögötte álló két évtized – biztos négyévesen kezdett el gityózni.)
Galéria
A hangversenyt követően Veres Kriszta, a Meskóház lelke megvallotta, az együttes első látásra beleszerelmesedett az udvar már-már pesti romkocsmákba hajló feelingjébe. Azt hitték, táncos muri lesz. De nem…
A csabai közönség analizál, befogad, hálásan tapsol és hajnalig együtt lenne a akár a friss kedvenceivel is. De hát hosszú az út Pestig. Főleg, ha egy banda örökmozgó is, hisz nem állhat meg sohasem.
