Alba Fehérvár KC – TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 33-29 (22-18)
Székesfehérvár, 600 néző Vezette: Hargitai Gábor, Markó Gábor
Alba Fehérvár KC: Hadfi – Szabó-Májer 1, Pavlovic 3, Moréno 3, Kocsis B. 4, Szmbatjan 6, Takó. Csere: Aala (kapus), Sulyok, Szabó Kitti 11 (4), Utasi, Tolnai 1, Bojtos 1,
Szemes 3. Vezetőedző: Szuzana Lazovics.
Békéscsaba: J. Ferreira – Schlegel 2, Horváth G. 3, Román 2, Bencsik B. 4, Lopes 5, Kukely K. 3. Csere: Csizmadia (kapus), Borbély 1, Darie, Sablic 1, Lanistanin 8 (4), Szondi, Aranyi. Vezetőedző: Herbert Gábor
Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 4/4, ill. 5/4
Kiállítva: Darie (18.)
Közel egy hónapos szünet után folytatódott az NB I, hiszen a Magyar Kupa négyes döntő és a válogatott szünet miatt nem rendeztek fordulókat. Herbert Gábor eddig a Győr és a Ferencváros ellen irányíthatta a Békéscsabát, így ez volt az első megmérettetése olyan együttes ellen, ahol reális esély mutatkozott a pontszerzésre. A nyolc ponttal a 12., míg a Fehérvár kilenc ponttal a 10. helyről várta az összecsapást. A két csapat őszi mérkőzésén ugyan sokáig úgy tűnt, hogy a lilák magabiztosan nyernek, a vége szoros lett, végül 21–20-as hazai győzelem született a városi sportcsarnokban.
A mérkőzés eleje szorosan alakult, hiszen alig öt perc eltelte után 4–4 volt az állás. A következő öt percben a csabaiaknak minden helyzete kimaradt, szemben a hazaiakkal, akik egy 4–0-ás sorozattal 8–4-re módosították az eredményt. Ez a különbség néha három, hol két gólra csökkent, de a félidő végére visszaállt a négy találatos diferencia, így a szünetre 22–18-as állással vonultak a csapatok.
Megmaradt a különbség a két csapat között
A második félidőt a Békéscsaba kezdte jobban, hiszen Román Dorina és Marija Lanistanin góljaival két gólra csökkentette a különbséget (22–20). Az Alba-Fehérvár nem tétovázott, hiszen a 36. percre visszaállította a négy gólos különbséget (24–20). A 42. percre kialakult az eddigi legnagyobb differencia, hiszen a hazaiak már hat góllal vezettek, ekkor 28–22-t mutatott az eredményjelző. A lilák már csak kozmetikázni tudtak az eredményen, így végül négy góllal, 33–29-re elvesztették a találkozót. A vereség ellenére a Békéscsaba maradt az NB I 12. pozíciójában, míg a Fehérvár fellépett a 9. helyre.
A találkozót a Fehérvári Médiacentrum jóvoltából hétfőn 21 órától (ismétlés kedden 10.35-től és szerdán 15 órától) felvételről teljes egészében is láthatják a 7.Tv-n!