Veres Laurát köszöntötték Gyulán

2021. május 31. 17:36 | Vincze Attila

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntötte a budapesti úszó Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett Veres Laurát hétfőn a városházán. Az eseményen részt vett az ifjú tehetség edzője, Tóth András is.

 

Az ünnepélyes találkozó során a fürdőváros polgármestere először az újdonsült EB ezüstérmes úszónak adott át egy gyulai kézműves csokoládéból és aranyozott gyulai várat ábrázoló plakettből álló ajándékcsomagot. Görgényi Ernő elmondta, hogy ezzel is szeretné kifejezni gratulációját a sportolónak, aki a világversenyeken a hazai színek mellett Gyula városát is képviseli. 

– Most a médiában természetesen a napos oldalát lehet látni az eredményeknek, az érem csillogását, de valójában emögött hosszú évek kemény, kitartó munkája van. Például azok a ködös novemberi reggelek, amikor az ember még átfordul a másik oldalára, de ő felkel, elmegy a medencébe, beugrik a hideg vízbe és keményen edz – fogalmazott a városvezető.

Veres Laura beszédében megköszönte a szurkolók és a gyulaiak biztatását, valamint azoknak is, akik támogatták ezen az úton. A Gyulai Várfürdő úszója természetesen főleg az Európa-bajnokságon szerzett élményeiről mesélt, de kérdésünkre kitért az elkövetkezendő időszak terveire is.

– Már a második korosztályos világversenyemre készülők, ami július elején lesz Rómában. Szeretnék egy aranyéremmel hazatérni mindenféleképpen. Azt pedig egyelőre csak remélem, hogy a budapesti EB-n szerzett ezüstérmem által bekerülhetek a tokiói olimpiára utazó magyar csapatba – zárta gondolatait a versenyző.

Az ünnepségen részt vett Tóth András vezetőedző is, akit Gyula polgármestere egy üveg gyulai pálinkával köszöntött. Veres Laura mestere elmondta, titkos vágyuk, hogy részt vehessenek a nyári olimpián, ezért is volt fontos egy jó eredmény elérése az Európa-bajnokságon, ami sikerült is. 

– A szövetségi kapitány záros határidőn belül ki fogja hirdetni a csapatot, az ő válogatási elvei alapján nem állunk rosszul. Jelenleg Laura a negyedik helyen áll, tehát fix váltótag, én bízom benne, hogy ki fog jutni az olimpiára – hangsúlyozta a vezetőedző.

Tóth András kiemelte, hogy tanítványa számára az ifjúsági EB-n való jó eredmény elérése az elsődleges, de ha az olimpiára is kiutazhat, akkor arra is igyekeznek jól felkészülni.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL