„Velem megtörténik az álom, az egyik scriptem próbakörútra indul Amerikába”

– Gratulálunk a díjhoz, amit első magyarként nyertél meg ezen a versenyen.

– Hosszú út vezetett idáig. 2019-ben döntöttem el, hogy próbálkozom külföldi versenyeken. Bár az álmom az, hogy Magyarországon is készítsünk filmeket, és készítünk is, de azért például Anthony Hopkins-szal vagy Meryl Streep-pel a legtöbb író biztosan szeretne dolgozni. Ehhez viszont fel kellett mérjem, hogy milyen szinten írok, illetve a nemzetközi szinthez képest hol tartok. Miután elkezdtem külföldi versenyekre nevezni, volt bennem egy félelem, hogy hogyan fog ez sikerülni, lesznek-e eredményeim. Fontos megjegyezni, hogy ezek a versenyek különfélék. Valahol 12 ezer nevezés érkezik, valahol 3-4 ezer vagy 2 ezer. Szóval nagyon kicsi az esélye annak, hogy magyar íróként, angol nyelven a top 50-es elődöntőbe, semifinalist-ba kerüljön az ember. De 2019-ben először jöttek ezek az eredmények, hogy top 50-es, top 70-es, top 37-es lettem, majd végül döntős a Cinequest Screenwriting Competition-on, ami Amerika 10-12 legnagyobb forgatókönyvíró versenyében van benne. A szekrény, ami itt a Pinewood-on nyert, az végül ott 6. lett. Tehát ezeket az eredményeket 2 éves, kisebb-nagyobb félelmekkel teli izgalom előzte meg. De szerintem fontos, hogy az ember merje megmérettetni magát, máskülönben nem derül ki, hogy hol tart a világhoz képest.

– A szekrény című dráma hozta meg az áttörést. Ez milyen témát dolgoz?

– Egy 2. világháborús dráma, néhány ember szereti azt mondani, hogy ez már lerágott csont. Ugyanakkor én azt mondom, hogy mindig jönnek új generációk, mindig lesznek új 15 és 20 évesek, és egyáltalán nem biztos, hogy a Schindler listáját előveszik, vagy egyáltalán hallanak és tudnak róla. Azt gondolom, hogy az emberiség fontos dolgairól, akár szörnyűségeiről szerintem kell és érdemes újra mesélni. Íróként a legfontosabb az, hogy próbáljunk meg újszerűen elmesélni valamit. Hiszen ha történelmi témához nyúlunk, akkor szerintem az a legfontosabb, hogy a történelmi tények ismétlik önmagukat, azokat tehát nem tudod megmásítani. Viszont az, ahogy elmeséled, és ahova ágyazod, az fontos, hogy autentikus és új legyen. A szekrény egy olyan náci katonáról szól, aki nem ért egyet ezekkel az elvekkel. Egy fiatal zsidó kislánnyal találkozik a háború borzalmai között, és megpróbálja őt megmenteni. Az nyilván a történetből kiderül, hogy sikerül-e vagy sem.

– Ha filmgyártásról beszélünk, akkor a forgatókönyv megírása csak az első lépés. Lesz esetleg folytatás? Ezen a versenyen fölkeltetted esetleg producereknek a figyelmét?

– Az én esetemben ez másképp történt, mint sokaknál. Lehet, hogy az ember ilyenkor egy menedzserrel szerződik, és akkor talál producert. De én megosztottam az interneten ezt a hírt, és egyszer csak kaptam egy levelet. Útközben voltam, és ezért azt hittem, hogy a nő, aki írt rám, csak egy hölgy, akit érdekel a script, és el akarja olvasni. Amikor hazaértem és megnéztem az emailt, akkor jöttem rá, hogy egy filmes cég igazgatója, aki gyakorlatilag bekérte a scriptjeimet. Megnéztem, hogy ki is ő, és láttam, hogy együtt dolgozott Mark Wahlberg-el, Michael Douglas-el, Diane Keaton-al, Pierce Brosnan-el. Ekkor már tudtam, hogy jó helyen vagyok. Elkezdődött egy beszélgetés, átküldtem neki A szekrényt, ma pedig ott tartunk, hogy aláírtunk egy szerződést. Ő láthatóan biztos abban, hogy ebből filmet tud csinálni. Ez azért nehéz, mert amikor az ember megköt egy ilyen szerződést, akkor egyfajta kizárólagosságot kell adnia, nyilván máshova már nem küldheti, egyéb lehetőségei már nincsenek. Viszont én nagyon-nagyon hiszek benne, mert látom azt, hogy óriási tűzzel viszi véghez. Van olyan producer, aki például Denzel Washingtonnal, Ryan Goslinggal, Russell Crowe-val, Ethan és Joel Coen író-rendező párossal vagy George Clooney-val dolgozott együtt. Csak kapkodom a fejem, amikor kapom a leveleket, hogy épp kihez kerül. Azt is elmondhatom, hogy bekérette például az a produkciós cég is, aki az Oscar-díjas A dán lányt csinálta, és a Tom Hanks legújabb filmjét. Úgyhogy igen, gyakorlatilag velem most megtörténik az az álom, hogy az egyik scriptem, ha lehet így mondani, próbakörútra indul Amerikába. Sokan kérdezik, hogy hú, akkor most ünnepels? Nem, nem ünnepelek. Nem is szabad. Ha kinyílik egy ajtó, az bármikor becsukódhat, mert rengeteg scriptet kapnak. Nagyon sok tehetség van Amerikában, és a világon. Egyáltalán nem biztos, hogy ha egy producer elolvassa, tetszik neki, és lesz is vele terve. De azt elmondhatom, hogy a Pinewood Stúdió Lift-Off Global Network forgatókönyvíró versenye nekem meghozta azt az eredményt, amire szerintem nagyon sok forgatókönyvíró vár.

– Mi az álmod ezzel kapcsolatban, és a realitás talaján maradva mi valósulhat meg ebből?

– Íróként, művészként dolgozni azért sem könnyű, mert nem lehet tudni, hogy az álmaid valaha is találkoznak-e a realitással. Álmodsz valamiről, és a kérdés az az, hogy a tehetséged elvisz-e odáig, hogy ez megvalósuljon. Szerintem képtelenség most ezt megmondani. Annyit elárulhatok, hogy jelenleg egyéves szerződésünk van, ami jövő év márciusáig tart. A producer nagyon hisz abban, hogy addig ő össze tudja állítani, hogy ebből film legyen. Nyilván van a fejemben olyan, hogy kik lehetnének a szereplők, de ez azon is múlik, hogy ha az adott színész elolvassa a scriptet, elvállalja-e, épp abban az időben ráér-e. Látom, hogy a producerem olyan stúdióknak, és producereknek mutatja meg, akik A kategóriás amerikai színészekkel, vagy külföldi, nemzetközi színészekkel dolgoznak. Annyit lehet sejteni, hogy ha ő sikerrel jár, akkor egy A listás stúdió, A listás színészekkel forgatják le majd ezt a filmet.

– Nemcsak egy forgatókönyvíró versenyt nyertél meg, hiszen egy másik forgatókönyved egy afrikai, a Benin City nemzetközi filmfesztiválról is elhozta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Melyik ez az írásod?

– Black Mo a címe, az 1800-as években játszódik, egy 16 éves fekete és egy darabig a családját is követi. A rabszolgaságról szól ez a történet. Láttam nem egy filmet, ami ezt a korszakot boncolgatta, de mindig hiányosnak éreztem. Nem tudtam, hogyan jutnak oda, hogyan zajlott ez, ezért nagyon beleástam magam a témába. Szerettem volna – mint A szekrénynél – úgy megmutatni ezt a korszakot, ahogy még senki nem látta. Egyébként Amerikában is már volt top 70-es a script, illetve az egyik nagyon nagy versenyen azt hiszem top 50-es volt talán már, ezért úgy sejtettem, hogy a Black Mo sem sikerült rosszul. De aztán jött a Benin City Film Festival, ahonnan elhozta az év legjobb forgatókönyve díját, aminek örültem.

– Kézenfekvő volt, hogy egy Afrikában történő megmérettetésre pont egy afrikai rabszolgalányról írsz?

– Logikus, nyilván figyelni kell, hogy hova, milyen scriptet viszel. Ez két dolog miatt volt fontos nekem. Szerettem volna látni azt a visszajelzést, hogy én ezt hitelesen írtam-e meg, és itt tényleg ez a legfontosabb. Ez egy olyan történet, amit egy fehér, magyar pasi írt meg úgy, hogy igyekezett mindennek utánajárni. Kíváncsi voltam, hogy ez vajon tükrözi-e azt a valóságot, amit ők megéltek, és ami – valljuk be – nem a mi történelmünk, hanem az övéké. Logikus tehát, hogy ők sokkal jobban ismerik. Nekem fontos volt, hogy az ő szemükkel ez a történet vajon elég jó-e. A díj úgy gondolom, azt mutatja, hogy a script hiteles lett, jól sikerült.

– A szekrénnyel a Black Mo-val is igen komoly témákat feszegetsz. Hogyan fogsz hozzá egy forgatókönyv megírásához? Természetesen van egy alapötlet, de utána azt fel is kell építeni.

– Nálam több verziója van, most a Beverly Hills Film Festivalra jutott be, ott is a döntőben vagyok a Montgomery Poe című scripttel, ami egy zseni kisfiúról szól. Itt például tudtam, hogy egy zseni kisfiúról akarok írni, aki mélyszegénységben él a '80-as években. Annyi, hogy a történetet Amerikába tettem át. Izgalmas volt, hogy abban a miliőben történjen, és menjen végig a történet. Van ilyen, hogy van egy nekem fontos téma, ami megmozgat. Azt tudni kell, nagyon kicsi az esély, hogy a mélyszegénységből valaki kitörjön – itt erről szerettem volna írni. Van olyan, mint A szekrény és a Black Mo esetében, ahol fontos számomra, hogy az új generációnak mutassam meg, szerintem mi az, amit nem szabad újra elkövetnünk, a történelmünk során. Illetve van, amikor megtalál egy történet. Az értékelő úgy született, hogy eljutott hozzám egy nő története, akit a férje egyfolytában alázott, folyamatosan értékelt: hibapontokat adott a nőnek arra, hogyan öltözik, hogyan készíti az ételét – ez egy igaz történet. Tudtam, hogy erről írnom kell, mert világszinten rengeteg nőt érint az otthoni abúzus, tehát ez megint olyan, amiről mesélni kell. A negyedik az az, amikor én találkozok valakivel. Megismertem például egy szellemileg egyszerű embert, hatalmas pasi, akinek a szíve is hatalmas. Abból jött az Óriás ötlete. Szerettem nagyon az „Esőember”-t Tom Cruise-al és Dustin Hoffman-nal, úgy éreztem, talán itt az idő, hasonló témáról egy új történettel előállni. Itt tehát szó szerint az volt, hogy megismertem egy embert, aki a táptalajt szolgáltatta. De csak annyiban, hogy egy szellemileg egyszerű, de nagyon jó szívű ember miként tud érvényesülni egy olyan világban, ami nagyon sok esetben nem túl korrekt, mert az emberek nem feltétlen segítik egymást.

– Hány hasonló írott szöveg lapul a fiókodban?

– Most 24-25 forgatókönyvem van készen. Hozzá kell tenni, hogy én abban az áldásban részesültem – ha lehet így mondani –, hogy grafomán vagyok, nagyon gyorsan írok. Egyébként James Cameron az Avatar első részét két hét alatt írta. Egyébként fontos is, hogy legyenek gyorsan írók, különben nem lennének sorozatok. Nyilván látsz sorozatot, van olyan, ahol a 10-12 részt ugyanaz a két ember írja. Tehát hogy nem vagyok én ezzel egyedül. A Black Mo, A szekrény, meg a Montgomery Poe is így készültek. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek hibák, de azokat lehet javítani. A munkáim körülbelül olyan 90 százalékosak az első két hétben, tehát szó szerint kifolyik belőlem a történet.

– Beszéltünk arról is, hogy első magyarként nyertél nemzetközi versenyen. Ezen kívül pedig Békés a megyéhez is szorosan kötődsz. Milyen emlékek fűznek ide?

– A családom Békés megyei. Édesanyámék, apukámék tótkomlósiak. Én Orosházán születtem és anyuék Tótkomlóson voltak pedagógusok. Igen, talán ezért is érdekelt a Montgomery Poe-nál a mélyszegénység, mert abban a közegben, ahonnan én jöttem, nem egy ember így élt. Tudok olyanról, akinek a szobájában fű nőtt, föld volt a szoba padlója, így élt Jani bácsi. Merem mondani, mert rokonai se voltak szegénynek, így halt meg. Az emlékeim egyébként szépek. A mostani fejemmel, amikor a dolgok már letisztultak, lecsendesedtek, úgy látom, hogy nekem szuper gyerekkorom volt, szuper barátokkal. Nyilván történnek rossz dolgok, mint mindenkinek. De a sebesüléseink hozzánk tesznek, akkor is, ha biciklivel esünk el, akkor is, ha az első szerelmek elhagynak. Nagyon örülök, hogy ott nőttem fel, mert megtanultam azt az anyukáméktól, hogy mindenért piszkosul meg kell küzdeni. Hogy miért kezdtem el onnan ilyen nagyokat álmodni, azt nem tudom. Talán volt bennem egy naivitás. Ha kimondom, hogy szeretném, ha egyszer a dialógjaimat Anthony Hopkins mondaná el, akkor ez nagyon távoli, gyakorlatilag a lehetetlen kategória. Viszont valószínűleg a legelején volt bennem egy naivitás, hogy ez mégiscsak működhet, és egyszer összejöhet.

– Összességében egy Békés megyei kis településről, Tótkomlósról eljutottál egy amerikai filmgyártó céghez. Ezután még milyen célokat mersz megfogalmazni magad felé?

– Készül most az első mozifilmünk, a 129, ami egy science fiction dráma, inkább a Bladerunner-es vonal, nem a Terminátor. Van egyébként akció benne, de inkább ez az elgondolkodtató sci-fi, ami a tesztvetítéseken most egyelőre jól teljesített. Én írtam, rendeztem ezt a filmet, és az egyik executive producere is lettem. Nagyon sok munkám van benne. Régóta csináljuk egyébként. Hosszú lenne belemenni, hogy mi minden ért minket független filmesként, de idén készen leszünk. Illetve az eredmények miatt – és ennek nagyon örülök – a filmintézet is bekérte most ezt a filmet vetítésre. A további álmaim azok, hogy én szeretnék – hát ez egy nagy álom – évenként egy filmet rendezni. Bár az amerikai producer azt írta, hogy jól van Péter, ez nem lehetetlen. Úgyhogy meglátjuk. Ha nem is évente, de kétévente jó lenne rendezni, akár egy saját filmet, akár egy felkérést. Illetve az írást nem abbahagyni, és csak akkor írni, amikor az teljesen a szívemből jön. Ha valami megérint, én akkor tudok igazán jól írni. Nagyon szeretnék streaming szolgáltatónak is filmet vagy sorozatot készíteni. Most azt gondolom, hogy elkezdtek olyan ajtók megnyílni, hogy talán erre lehetőség is lesz. De nagyon türelmesnek kell lenni, illetve nagyon szerénynek. Mert tényleg nem lehet tudni, hogy mi, és hogy fog sikerülni.