Nemzetközi verseny fődíját hozta el a gyulai tánccsapat

2021. május 25. 08:32 | behir.hu

Nemzetközi versenyen végzett az élen a gyulai Energy Dance Cool Hiphop Táncszínház a hetekben. A felkészülésről és a szép eredményekről Vidó Kata számolt be.

Mint azt a Gyulai Hírlap kérdésére elmondta, a háromnapos International Dance Open táncversenyt online rendezték meg. A megméretésre tizennégy országból érkeztek videók.

Az Energy Dance Cool a versenyen tizenegy érmet kapott, és a gála fődíját; a megmérettetést megelőző országos versenyen pedig húsz érmet gyűjtött be.

– Azóta voltunk még egy nemzetközi versenyen, a United Dance Organization Openen. Erre kevesebb produkciót neveztünk, és végül három érmet hoztunk el – fejtette ki. Hozzátette: legközelebb Kiskunfélegyházára utazik a csapat, egy élő versenyre.

Azt is elárulta, az elmúlt időszak nem volt könnyű számukra, hiszen a járvány miatt online tartották az órákat, azonban így is lelkesen készültek a versenyekre. 

A fődíj kapcsán kiemelték, hogy nagyon tehetségesek a táncosaik. Emellett a koreográfia témája és kivitelezése is nagyon tetszett a zsűrinek. Mint mondták, a produkciónk minden pillanata érdekes volt, és szép volt az ív, amin haladt. 

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

Gyula

FEL