Véget ért a jesolói kick-box vb

2021. október 28. 13:16 | behir.hu

Az olaszországi Jesolóban befejeződött a NOB által nemrégiben elismert WAKO kick-box világszövetség felnőtt világbajnoksága.

A sok mindent megélt nemzetközi szövetség sikeres rendezvényt bonyolított le, pedig számos tényező tette nehézzé a rendezést, amire a Magyar Kick-box Szövetség elnöke, Galambos Péter is utalt már.

A Covid szigorú egészségügyi szabályai, az, hogy hosszú idő után ismét egy rendezvény keretében bonyolították le a világbajnokságot, a másfél éves kihagyás – szóval volt nehézség elég! A magyar válogatott sem volt könnyű helyzetben, s ennek a válogatottnak volt tagja az a hat Békés megyei sportoló, aki újonc válogatottként utazott ki. Utólag elmondható, hogy megállták a helyüket.

A formagyakorlatosok a legnehezebb időkben sem álltak le, készültek folyamatosan. Egész nyarukat az edzéseknek vetették alá Puravecz Péter formagyakorlat szövetségi kapitány irányításával Így sikerült csökkenteni azt a nem kevés hátrányt, ami a nemzetközi élmezőny és köztük volt, és ami azért alakult ki, mert a magyar kick-box az utóbbi időkig szinte csak küzdelmi szabályrendszerekre fókuszált. Az pedig, hogy a csapat felkészülésre is jutott energiájuk és éltek a lehetőséggel, csapat aranyat és ezüstöt szerezve, mutatja: ez a csapat egy sikerre éhes, tehetséges, fiatal társaság!

Esztergomi Antónia, Halustyik Cintia, Brebovszky Zoltán és Zahorecz Nobel még találkozni fogunk a jövőben is. Zoltán és Noel nevével már november első hetében is, hiszen indulnak a Montenegróban, Budvában rendezendő junior és kadet 2 korosztályú Kick-box Európa-bajnokságon is.

A ringben a mezőberényi Szeleczki Lilla képviselte Békés megye harcművészeit. Látszott rajta, hogy újonc, és őt is sújtotta magyar ringesek problémája, a szinte állandó mérkőzéshiány. A mezőberényi HED LAND Sportcsarnok SE versenyzője emelt fővel jöhetett le a gyakran veszélyes ringből, edzői tisztában vannak azzal, mi kell a továbblépéséhez.

Végezetül Mezei Nikolett! A battonyai Barátság SE fekete öves taekwon-do mestere, a korosztályos ITF taekwon-do és kick-box Világ és Európa-bajnok. Akitől újonc létére titokban a legtöbben kiemelkedő versenyeredményt vártak, hiszen kiemelkedő tehetsége nagy versenyrutinnal és hatalmas szorgalommal párosult. S Niki ennek tökéletesen megfelelt.

 

Mezei Niki, a jesolói kick box vb-n – Forrás: Gregor László

Mezei Niki, a jesolói kick box vb-n – Forrás: Gregor László

 

Amikor light-contactban óriási küzdelemben, balszerencsésen vereséget szenvedett a későbbi világbajnok német Kempertől, a német lány azt mondta: „A jövő világbajnokát győztem le.” S ez nagyon hamar beigazolódott kick-light-ban, ahol gyakran kemény szoros küzdelmekben, de végig Mezei Nikolett jöhetett le győztesen a küzdőtérről. Sokat nem pihenhetett, hiszen már is készül az ITF taekwon-do Európa-bajnokságra. Mert ott is tagja a magyar válogatottnak.

Volt még egy megyei résztvevő, a füzesgyarmati „A” kategóriás nemzetközi bíró, Gasparik Róbert, aki az egyik kick-light küzdőtér pástvezető bírájaként tevékenykedett. Ő szintén nem fog unatkozni, hiszen a budvai utánpótlás Európa-bajnokságon is bíráskodik majd.

Összegezve: a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó kick-box válogatottak nem vallottak szégyent a világbajnokságon!
 

Eredmények:

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:
65 kg. Világbajnok: Stefanie Kemper (Németország)
5.Mezei Nikolett (Magyarország, Barátság SE Battonya)

KICK-LIGHT szabályrendszer:
65 kg. Világbajnok: Mezei Nikolett (Magyarország, Barátság SE Battonya) Edző: Rádai Roland, Rádai Imre

FORMAGYAKORLAT:
KREATÍV PUSZTAKEZES:

Férfi:
Világbajnok: Eugen Rashad (USA)
9 .Brebovszky Zoltán (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza)

Nők:
Világbajnok: Olesia Bulhakova (Ukrajna)
8.Halustyik Cintia (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza )
9.Esztergomi Antónia (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza )

KREATÍV FEGYVERES:

Világbajnok: Valeria Gervasi Bolanos  (Mexikó)
7. Halustyik Cintia (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza )
10.Esztergomi Antónia (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza )

ZENÉS PUSZTAKEZES

Férfi:
Világbajnok: Francesco Edoardo Boscolo (Olaszország)
7.Zahorecz Noel (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza)
8.Brebovszky Zoltán (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza)

Nők:
Világbajnok: Olivia Rando (USA)
6. Halustyik Cintia (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza )
7.Esztergomi Antónia (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza )

Fegyveres:
Női:
Világbajnok: Anastasia Beljucsenko (Orosz csapat)
10. Halustyik Cintia (Magyarország, Contact KTHE  Orosháza )

PUSZTAKEZES CSAPAT
Világbajnok: Magyarország 2 (benne  Brebovszky Zoltán és Zahorecz Noel, Magyarország, Contact KTHE  Orosháza) Edző: Puravecz Péter
2. Magyarország 1 (benne Halustyik Cintia és Esztergomi Antónia Magyarország, Contact KTHE  Orosháza) Edző: Puravecz Péter


LOW-KICK szabályrendszer
Nők 48 kg.
Világbajnok: Zorana Nikolics (Szerbia)
5.Szeleczki Lilla (Magyarország, HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

További programok »

FEL