Városi pedagógusnap: Az önök munkájának köszönhetően kicsit jobb lesz a világ

2018. május 31. 16:27 | behir.hu

Minden elismerés és köszönet megilleti önöket, mert az önök által végzett munkának köszönhetően egy kicsit jobb lesz a világ - fogalmazott Szarvas Péter polgármester csütörtökön délután Békéscsabán, a városháza dísztermében, ahol az óvónőket, tanítókat, tanárokat ünnepelték. A városi pedagógusnap keretében adták át a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetést Óváriné Jámbor Évának és Pribelszki Péternének, valamint köszöntötték dr. Péter Józsefnét is, aki állami kitüntetésben részesül, Brunszvik Teréz-díjat vehet át június 1-jén, Budapesten. Nyugdíjba vonulása alkalmából több pedagógus is Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.

 

 

A díszteremben a Békéscsabai Jókai Színház valamint a Baross Imre Artistaképző Intézet és Előadó-művészeti Szakgimnázium csabai Színitanházának színész szakos hallgatói adtak műsort, majd Szarvas Péter polgármester szólt a megjelentekhez.

– A hétköznapokban leginkább csak az elvárásainkat közvetítjük önök felé, de ma önöket ünnepeljük. Mindent elvárunk a pedagógusoktól, akikre hol a nemzet napszámosaként, hol lámpásként, hol szántó-vetőként hivatkozunk. A jövő a gyermekekben keresendő, nevelni, oktatni, értéket átadni akkor tud a pedagógus, ha körülötte, a társadalomban rend van – fogalmazott Szarvas Péter, hozzátéve, hogy a társadalom legreménytelibb összetevőjét, a gyermeki lelket csak a legkiválóbb nevelők vehetik kézbe, és ők tudnak értéket teremteni, értéket közvetíteni is.

A díszteremben ilyen értékteremtő pedagógusok foglaltak helyet, akik közül többen díjat vehettek át.

 

 

Elismerés a kiváló pedagógusoknak

 

 

Békéscsaba közgyűlése 1994-ben alapította a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetést, amelyet 2014-től évente két olyan pedagógus kaphat meg, aki legalább 10 éve magas színvonalú oktató-nevelő tevékenységet végez a városban, meghatározó személyiség szakmájában. A kitüntetés egy arany pecsétgyűrű, rajta Békéscsaba város címere, a körrészen pedig Békéscsaba Kiváló Pedagógusa véset látható.

Idén a közgyűlés döntése értelmében Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetést kapott Óváriné Jámbor Éva a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium pedagógusa és Pribelszki Péterné, a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda óvodavezetője.

A pedagógusnap alkalmából az oktatásért felelős miniszter kitüntetéseket adományoz a gyermekek oktatása – nevelése érdekében kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Oktatási, Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottsága felterjesztése alapján az oktatásért felelős miniszter, kiemelkedő pedagógiai munkásságáért dr. Péter Józsefnét, a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda nyugalmazott óvodavezetőjét Brunszvik Teréz-díj kitüntetésben részesítette. A díjat dr. Péter Józsefné június 1-jén veszi át Budapesten, de a városháza dísztermében már most köszöntötték.

 

 

 

Pedagógus Szolgálati Emlékérem – köszönet a nyugdíjba vonuló pedagógusoknak

 

 

Az oktatási miniszter Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományoz azoknak a nyugállományba vonuló óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek nevelése érdekében tevékenykedtek és kiemelkedő munkát végeztek. Idén technikai okok miatt még nem érkeztek meg a szolgálati emlékérmek, azonban a pedagógusnapon e nélkül is köszönetet mondtak az érintetteknek áldozatos munkájukért.

 

Nyugdíjba vonulásuk alkalmából búcsúztak a következő óvodapedagógusoktól:

Dancsóné Kasznár Mária, Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda; Dr. Péter Józsefné, Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda;

Dudásné Fári Gabriella, Mackó-Kuckó Óvoda;

Knyihár Andrásné, Mackó-Kuckó Óvoda;

Kuruczné Kocsis Judit, Szigligeti Utcai és Kazinczy-lakótelepi Óvoda;

Lovas Mária Magdolna, Békéscsabai Tündérkert Óvoda.

 

Nyugdíjba vonulásuk alkalmából a város megköszönte hosszú éveken át a gyermekek oktatása-nevelése, fejlesztése érdekében kifejtett munkáját azoknak a pedagógusoknak is, akik a Békéscsabai Tankerületi Központ, valamint a Békéscsabai Szakképzési Centrum alkalmazottaiként folytatták tevékenységüket. Ők a következők:

Barnáné Szabó Márta, Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola;

Belicza Ilona, Erzsébethelyi Általános Iskola;

Dr. Baurné Halasi Erzsébet, Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma;

Drienyovszki Zsuzsanna, Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola;

Földesi Istvánné, Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola;

Gáspár Piroska, BSZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma;

Gyenge Gyula, Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola;

Járai Julianna, Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma;

Kajáriné Jeney Zsuzsanna, Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola;

Kovácsné Dimák Gizella, BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma;

Krébesz Magdolna, Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiuma;

Labosné Demeter Ágnes, Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola;

Lájer Pál, BSZC Trefort Ágoston Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma;

Nemesné Nagy Éva, Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola;

Petróné Várszegi Katalin, Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola;

Prekop János, Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola;

Sándor Erzsébet, Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola;

Szilágyiné Tokai Marietta, Lencsési Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola;

Tóth Andrásné, Erzsébethelyi Általános Iskola;

Trefilné Patai Mária, Békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola.

 

A városi pedagógusnap Békéscsabán állófogadással, és jóízű beszélgetésekkel zárult.

 

További programok »

FEL