Várakozáson alul teljesít eddig a Békéscsaba 1912 Előre

2022. december 30. 14:48 | Hidvégi Dávid

Várakozáson alul teljesített a Békéscsaba 1912 Előre a labdarúgó NB II-ben, a 2022/23-as szezon első felében. A lilák 17 ponttal, a kieső 19. helyen állnak, így lesz min javítaniuk 2023-ban.

A Békéscsaba legutóbb december 11-én lépett pályára a bajnokságban, akkor a Pécs volt az ellenfele. A lila mezes együttes 1-0-ás vereséget szenvedett. Az Előre 20 lejátszott bajnoki mérkőzésből csupán 4-et nyert meg, 5 meccsen döntetlent játszott, míg 11-en vereséget szenvedett. A viharsarkiak csupán 17 pontot gyűjtöttek, így a a kieső, 19. helyen állnak.

– Szerintem végtelenül gyenge őszt produkált a csapat, az eredmények egyáltalán nem jöttek. A mérkőzések döntő része olyan meccs volt, mint a pécsi. Partiban voltunk szinte mindenkivel, de mégse tudtuk megnyerni ezeket a meccseket, ez nyilván nem véletlen – mondta Brlázs Gábor

A csapat vezetőedzője szerint mindenképpen szükség lesz erősítésre a téli átigazolási időszakban. Az együttes december 29-én kezdte meg a felkészülést az új évre.

– Egy vérfrissítés mindig jót tesz az öltözőnek, mert versenyhelyzetet alakít ki bizonyos posztokon. Azt gondolom, hogy ez most ősszel hiányzott. Tavaszra ezt meg kell változtatni, akár velem, akár nélkülem, de ebbe bele kell nyúlnia a vezetőségnek – zárta gondolatát a szakvezető.

A Békéscsaba 1912 Előre január 29-én folytatja a bajnokságot, a 13. helyezett Kazincbarcika otthonában. Brlázs mester csapata ősszel, a 2. fordulóban 6–1-re győzte le a KBSC-t.

További programok »

FEL