Változatos és színes programok az államalapítás ünnepén

2019. augusztus 21. 14:53 | Szabó Rita

A szórakozás és a kikapcsolódás állt a középpontban Békéscsaba főterén augusztus 20-án, délután. A szervezők változatos programokkal várták az érdeklődőket a Szent István térre.

A rendezvényen számos program kifejezetten a  gyereknek és a családoknak szólt. Lehetőség volt arcfestésre és csillámtetoválás készítésre, de az ugrálóvár sem maradt ki a programok tárházából. A szervezők Szent István korabeli kirakodóvásárral is készültek.

A kézművesek termékeikkel a magyar hagyományokat idézték fel. Korhű öltözetben készítettek többek közt ékszereket archaikus, ötvös technikával.

– A kézműves termékek iránt egyre jobban megnőtt a kereslet, mivel ezek általában adalékanyagoktól mentesek, természetes anyagokból készülnek, így sokkal közelebb állnak az emberekhez, mint a műanyagból készült tárgyak. Ami az archaikus ékszereket, illetve mesterségeket illeti, szerencsére egyre nagyobb az érdeklődés irántuk. Célunk, hogy a honfoglalás korának mesterségeit próbáljuk egyre jobban felkarolni – árulta el Zalai Erika, az Arany János Művelődési Ház szakmai vezetője. 

Az este folyamán a város polgármestere köszöntőjében felidézte az ősök kitartó munkásságát, akik megteremtették az egységes magyar nemzetet. Hozzátette: augusztus 20-a nem csak az államalapítás, hanem Békéscsaba ünnepe is.

– A mai napon, amikor államiságunk több mint 1000 éves történelmét ünnepeljük, városunk sikereit is ünnepeljük. Szent István kiemelkedő alakja mellett emlékezzünk azokra is, akik saját városunkat megalapozták, felépítették, megszépítették. Szent István korában erős, gazdag és dinamikusan fejlődő térség voltunk – fogalmazott beszédében Szarvas Péter

A polgármesteri beszédet követően a program egyik leglátványosabb momentuma az ünnepi tűzijáték volt, amelyre idén is sokan kíváncsiak voltak. Mutatjuk, milyen volt az idei nagy durranás:

 

 

Fotógalériánkat a képekre kattintva tekinthetik meg:

Galéria

További programok »

FEL