Változások Békés vármegye sportvezetésében

2023. március 10. 12:23 | behir.hu

Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában tartotta tisztújító küldött közgyűlését a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete, amely Békés vármegye sportszövetségeinek jelentős részét tömöríti.

Marik Lászlóné elnök beszámolójában elemezte az eltelt időszak eredményeit. Mint mondta, óriási szervezőmunkával, a megváltozott jogi szabályozáshoz alkalmazkodva bonyolították le a sportszakember képzést. A szövetségek jelentős része a nehéz körülmények ellenére is életjeleket mutatott, rendezvényeket, versenyeket bonyolított le. Marik Lászlóné a problémákat sem hallgatta el: a megyei sportszövetségi egyesület több mint tíz éve nem kap állami támogatást. Néhány szövetség pedig, amely évek óta nem mutat életjeleket, kikerült az egyesület keretéből.

A közgyűlés a beszámolót elfogadta. Az elnök egyúttal bejelentette, hogy március elsejével – több, mint harminc éves tevékenység után – lemond elnöki posztjáról. Szintén lemondott alelnöke, kosárlabda szakember és pedagógus, Iványi László is. A közgyűlés elfogadta a lemondásokat azzal, hogy Marik Lászlóné több évtizedes munkáját tiszteletbeli elnöki poszttal ismeri el, továbbra is számít segítségére és tapasztalatára a jövőben.

Megválasztották az új elnökséget, amelybe „régi-új személyek” kerültek be. Az egyesület elnöke Jámbor Zoltán lett, alelnöke Szabó Ágnes és Gregor László. Az elnökségbe tagként Csabai Dániel, Fabó István, Janesz János, Winkler Andor került be. A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete új felállásban folytatja munkáját.

 

Forrás: Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete

További programok »

Sport

Csabai kispályás: Indul a szezon – a 2. csoport sorsolása

Augusztus 26-án elkezdődik a városi kispályás labdarúgó bajnokság 2024/25-ös idénye Békéscsabán. A következő napokban megmutatjuk minden csoport sorsolását: indulhat az idény, ha tehetik, szurkoljanak a helyszínen barátaiknak, ismerőseiknek! A 2. csoportban tizenkét csapat küzd meg egymással, íme a program!
2024. augusztus 24. 17:23
FEL