Gregor László: Jöjjenek a fiatalok!

2021. szeptember 29. 14:04 | Erdei-Kovács Zsolt

A Shihan nemrégiben vehette át a talán legrangosabb edzői életműdíjat. Az interjú azonban nem a tatamin, hanem a Kazinczy suli könyvtárában készült. S bár ez a beszélgetés a nyugdíjas éveket előrevetítve akár egy lőtéren is megtörténhetett volna, akkor viszont nem feltétlenül hallottuk volna egymás szavát. A jelentőségteljes üzenet a könyvtár csendjében szólt igazán nagyot.

Gregor László harcművész. Jó lenne, ha elég lenne csak annyit leírni, hogy Harcművész. Ebből aztán minden kedves és kedvtelen olvasó számára világossá válna, hogy bármely korban, időbeli és térbeli megkötések nélkül az lett volna. Lovagként, szamurájként, végvári vitézként és seriffként éppen úgy megállta volna a helyét, mint ma, most és itt. Mindenki mindenhol csak nyert volna vele. Akkor viszont mi vesztettünk volna egy kiváló embert, egy kiváló pedagógust, egy nagy küzdőt, aki életével és munkásságával példát állított kicsik és nagyok elé egyaránt.

Pedagógus, edző, harcművész, egykori versenybíró, tudósító. Ez akárhogy is vesszük, szám szerint legalább öt hivatás, ami még gombócból is sok lenne. Nem úgy neki. Érdemes a kezdetekről is szót ejteni, mert augusztus 1-jén volt négy évtizede, hogy elindult a tanári pályán. Elindult, méghozzá abban az intézményben, ahol ma is dolgozik, a Kazinczy Ferenc Általános Iskolában, az egykori „Kettesben”. Két év van még a nyugdíjba vonulásig, de az biztosra vehető, hogy akkor, illetve azután sem a pecázás lesz az elsődleges elfoglaltsága. A lőtér azért kerülhetett szóba, mert egyrészt kedveli a hagyományőrző durrogtatást, másrészt a Coltot hozta fel ennek nagyra becsült eszközeként.

Nyugdíjasként minden bizonnyal a céllövészetre is több idő jut majd, de ami ennél jóval fontosabb, az a család. Öt gyermek mosolygós édesapjaként a másik négy mellett a hét és féléves, második osztályos kislányát, Gregor Diána Bellát is örömmel említette. Ahogyan a felesége is hamar szóba került, mint aki nélkül az életmű összeállítása egyáltalán nem, vagy nem így sikerült volna. Büszke, boldog ember, aki egész életében dolgozott. Azon munkálkodott, hogy a rá bízott gyermekek, fiatalok valami többet, valami jobbat teljesítsenek, mint azt megelőzően. A gyerekek formálhatók – ez az a sarokkő, amiben hisz, amire pedagógiáját alapozza.

Aki azt hitte, hogy ennyi vaskos bekezdést követően immár vége szakad a titulusáradatnak, nagyot tévedett, mert a tartalékos haderőnél is említésre méltó poszton teljesít szolgálatot, a Magyar Tartalékosok Szövetségének békéscsabai elnöke. Egykori ötlete a közelmúltban lezajlott haditorna, ami immár az illetékes minisztérium és egyéb más szervezet támogatásával zajlik. A Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjaként is megemlíthető, amely szervezetet, az első világi lovagrendet 1326-ban alapították. Itt az apródképzésben jeleskedik, erre kapacitálják eddigi tapasztalatai. Ráadásként 36 éve vezeti a Békés Megyei Harcművész Szövetséget.

Azon kérdésre, hogy úgy éli-e az életet, hogy az példa legyen mások számára, elmondta: példa ne legyen senkinek, mert hozzá idegrendszerre van szükség. Igaz, nagyjából öt évvel ezelőtt visszavett a tempóból, de azért még mindig olyan fordulatszámon pörög, ami a legtöbb ember számára szédítő sebességet jelent. 2016-ig látott el nemzetközi kick-box bírói feladatokat, többek között világ- és Európa-bajnokságokon bíráskodott, ami sok időt vett el a családtól – mesélte.

Hozzátette: sem a család, sem a munkatársak, sem az oktatási intézmény vezetője nem emelt szót ez ellen, mindent meg lehetett oldani, amiért köszönet jár. Neki is 24 órából áll egy nap, a titok az elkötelezettség mellett ott lappang, hogy korábban biztonsági emberként is dolgozott és a diszkós-korszakban maradt meg a 3-4 óra alvásnál. A cikkek is éjszaka születnek, ekkor van ideje ugyanis ennek a szenvedélyének hódolni. – A hitem nem valláson alapul, hanem azon, hogy a gyerekek alakíthatók, formálhatók – foglalta össze a motivációra vonatkozó kérdésre, kiemelve: ha gyerekről van szó, akkor első szóra ugrik.

Az életmű díj

 

A harcművészet mellett köteleződött el, ez viszi előre minden területen, nem a pénzért csinálja. És, ha már a lovagrendet is felhoztuk, akkor azt is érdemes elmondani, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumban a leendő rendőröket képezi: rendőri önvédelmet és rendőri intézkedés-taktikát oktat. Az idős harcművész nem gyorsvonat, nem lehet elvárni tőle, hogy adott esetben forgó-ugró rúgással hatástalanítsa ellenfelét, ellenfeleit, de ahogyan telik az idő más képességek, kompetenciák kerülnek előtérbe.

Félreértés ne essék, itt most nem Gregor Lászlóról van szó, hiszen ő még csak 63 éves, tehát egyrészt nem idős, másrészt senkinek eszébe se jusson kipróbálni, hogy vajon megy-e még neki a fent említett művelet! Karatéban 8 (!) danig jutott, a legutolsót adományozták neki, a 7. fokozatért viszont még vizsgát tett. Az életmű díjat egyébként a kick-box edzői munkájáért kapta, ezen sportágban az 5. danig jutott. Azt is ismertette, hogy a dan még nem védett meg senkit, ahogyan megfogalmazta: az éjszakában senkit nem érdekelt, hogy edzésen milyen színű övet viselt.

– Sokat számított a prevenció és a megbízhatóság – hangsúlyozta, részletezve: nem volt bratyizás, de mindenki megkapta azt a tiszteletet, ami kijárt. Soha nem kellett ilyen jellegű munkát keresnie, mindig megtalálták a feladatok, jó híre volt, sőt, legendák is születtek. Többször megdöbbenve hallotta vissza, hogy mások elmondása szerint milyen vad dolgokat vitt véghez, ebben azonban már a népmesei elemek, költések is nagy szerepet játszottak – fűzte hozzá. Azt is elmondta, hogy nem kedveli a tiszteletlenséget. A szülők és a gyerekek is ismerik, úgy töltött el 40 évet az iskolában, hogy egy gyermek sem nőtt a fejére.

Az iskolában saját gyermekeivel is szigorú volt, de igazságos, egyiküket sem részesítette pozitív megkülönböztetésben.

Az életműdíj kapcsán kifejezte, hogy nagyon nagy megtiszteltetés volt ezektől az emberektől átvenni ezt az elismerést. A testület szavazással döntött, az edzői szakma legjava adományozta neki ezt a díjat. Gregor László Molnár Zoltán elnöktől és Kemény Dénes mesteredzőtől, a Magyar Edzők Társasága alelnökétől, a Mesteredzői Kollégium elnökétől vehette át az Edzői Életmű Díjat, amit még tavaly ítéltek meg, de a járvány miatt most adták át. Úgy érzi, hogy mindenkinek köszönet jár, aki segített neki abban, hogy ezt az elismerést megkaphatta.

Hozzátette, külön köszöni a Magyar Kick-box Szövetség  elnökének, Galambos Péternek, valamint barátjának, Zrínyi Miklós mesteredzőnek, a MET mesteredzői kollégiumi tagjának a támogatást, s természetesen a tanítványainak, akik eredményessége nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Ez a díj minden másnál jobban mutatja mennyire sokra értékelik maguk a trénerek. Ez egy olyan szakmai elismerés, amit a pályatársai, az országosan, nemzetközi szinten ismert és elismert trénerek ítéltek meg számára. A tanítványai által elért világ- és Európa-bajnoki eredmények több mint három oldalt tesznek ki, a világkupa és egyéb versenyek eredményei ebben a terjedelmes felsorolásban nem is szerepelnének.

Ember, illetve újságíró legyen a talpán, aki ezeket hiánytalanul fel tudná sorolni. Lehetetlen vállalkozás. Ahogyan az is, amire ő vállalkozott. Nevezetesen az, hogy embert faragjon az emberpalántákból. Klubja, a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület vezetője, Lovas István és eredményes kick-box edzői, Debreczeni Dezső, Dohányos András, Haba József és Hricsovinyi Károly nevét azonban semmiképp nem szabad kihagyni, de az is fontos neki például, hogy Nagyszalontán, a Böjte Csaba atya féle gyermekotthonban alkalmanként önvédelemre taníthatja a gyermekeket. Érdemes rá odafigyelni, sokat tanulhatunk tőle.

 

További programok »

FEL