Aki nyitott szemmel jár, annak már bizonyára feltűnt, hogy a Gyulán, Békéscsabán és Békésen keresztülfolyó Élővíz-csatorna nádasait valami titokzatos élőlény pusztítja. Vagyis pontosabban szólva dézsmálja. És nem éppen a legkíméletesebb módon. Összekuszált nádfalak, lekopasztott nádszálak, megcibált, félbetépett levelek árulkodnak jelenlétéről. A tettest – és magát a tettet – azonban nemigen lehet látni.
Még az elején tegyük gyorsan hozzá: nincsen szó természeti károkozásról. A nád nem védett, sőt az Élővíz-csatorna egyes részein fölösen van. A jelenség sokkal inkább egy érdekes megfigyelés arra vonatkozóan, hogy városaink modern környezetében rajtunk embereken kívül mások is laknak és tevékenykednek, méghozzá sok esetben egészen észrevétlenül.
A talány persze nem mindenki számára talány. Főként a horgászok vannak tudatában annak, hogy ahol megborzolt nádasokat és lerágott nádleveleket látni, ott bizony minden kétséget kizáróan jelen vannak vizeink „szarvasmarhái”, az amurok.
Az amur idegenhonos halfajként Kelet-Ázsiából került hazánkba 1963-ban és legtöbb természetes vizünket már évtizedek óta meghódította – tegyük hozzá, többnyire emberi segítséggel. Fiatal korában sok más halhoz hasonlóan planktonnal, majd apró gerinctelen állatokkal táplálkozik, de hamarosan rátér a magasabb rendű növények leveleinek és puhább hajtásainak fogyasztására.
A kifejlett példányok rendkívüli módon kedvelik az új nád zöld levelét, amelyért a vízből akár ki is emelkedve „nyújtóznak”, hogy vaskos ajkaikkal letépdessék azokat. Ha másként nem boldogulnak, nagy testükkel egész nádszálkötegeket nyomnak le, hogy a finom falatokhoz hozzájussanak.
Az amur alkalmazkodóképességét jól mutatja, hogy nagyobb folyóinkban és tavainkban (Duna, Tisza, Körösök, Balaton, Tisza-tó, stb.) éppen úgy megtalálható, mint a holtágakban, sőt nagyobb csatornáinkban. Ráadásul a horgászok is kegyeikbe fogadták, mivel híresen kemény ellenfél tud lenni a horgon és akár 30 kilósnál nagyobbra is megnő idehaza.
Ennek megfelelően az Élővíz-csatornát is régóta lakják amurok, bár jelenléte még a horgászok némelyikét is meglepi. Ez kétségkívül köszönhető annak, hogy legendásan óvatos jószág. A legkisebb neszre megugrik, elhúzódik. Városi környezetben azonban valamelyest asszimilálódik a zajokhoz, ennek ékes példája, hogy szemfüles természetfotósoknak már sikerült vízfelszín közelében napozó példányokat objektívvégre kapniuk Békéscsaba belvárosában is.
Az amur azonban éjszaka van leginkább elemében. Táplálkozása is ilyenkor aktívabb (főként nyáron), híres nádlegeléseire is ilyenkor kerül sor. Éjjeli lakomájuknak a sötét leple alatt azonban szinte sosincs szemtanúja és a növényfaló behemótok érdekes módon akkora zajt sem csapnak, mint azt az ember ekkora halaktól várná.
Ténykedésük azonban nem marad rejtve. Nyár derekára mind több helyen lehet megtépázva látni a tavasszal kizöldült nádasokat, amelyeket mintha titokzatos, láthatatlan erők dúlnának.
Az élővíz-csatornai amurok – bár szinte az emberek mellett-között élnek, „ügyességük” miatt így nemigen kerülnek leleplezésre. Legtöbbet a csatornaparti horgászok tudnak mesélni róluk, bár fogásaik között viszonylag ritkán szerepel. Úgy hírlik, ilyen bőséges növényi táplálék mellett nem könnyű horogra csalni vagy ha mégis, torpedó erejű manővereikkel az egyszeri csatornaparti pecást többnyire csúffá teszik. Azért időnként közszemlére kerül egy-egy példányuk, mert nem csupán a nádlevél a gyengéjük és megesik, hogy a horgász ügyesebb náluk…
