A kialakult helyzet fő oka a csatorna vizében lévő szerves anyagok bomlása, ami elvonja a víztestben lévő oldott oxigént - mondta a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója. Nemes Attila kiemelte, hogy az aszályos időjárási periódus miatt a Fehér-Körös alacsonyabb vízhozama a helyzetet csak csekély mértékben tudja javítani.
– Meg kell várni amíg a csatorna hosszú szakaszán szépen végigvonul a friss víz és felhigítja illetve elmossa ezt a poshattabb, levelekkel telt vizet. Erre várunk jelen pillanatban, információim szerint 1,5-2 m³/s-os vízhozammal jön. Nem vagyok vízügyes szakember, de nem mellébeszélés, ha azt mondom, hogy egy pár múlva, bízunk benne, hogy ideér és akkor javulni fog a helyzet – tette hozzá.

A KHESZ jelzésére a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság is gyorsan reagált, azonnali vízminta- és azzal egybekötött vízhozam-mérést rendelt el, amely megállapította, hogy csökken a víz oldott oxigéntartalma. Ennek elsődleges oka az átlagosnál melegebb időjárás, valamint a vízinövények rothadása. A szervezet azonnali intézkedésekkel próbálja elejét venni a további halpusztulásnak.
– A Fehér-Körös gyulai duzzasztónál egy rekonstrukciós munkálat folyik, azonban két KÖRÖS 500-as szivattyúval biztosítjuk az Élővíz-csatorna vízkészletét. Ezáltal megpróbáljuk átöblíteni ezt oxigénnel teli vízzel ezt a rendszert. Minden vízkivételezést lezártunk, így nagyobb mennyiségben tudjuk ezt biztosítani a teljes szakaszon – tette hozzá Kurucz Máté a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese.
A hétvégén több mint 100, hétfőn pedig közel 300 kilogramm elpusztult haltetemet emeltek ki a csatornából a hivatásos halőrök. Amennyiben a vízkémia helyreáll és stabil lesz a vízminőség, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége telepítésekkel pótolja majd vissza az elpusztult halmennyiséget.