A tiszta környezet és a természeti értékek védelme mindannyiunk közös ügye. Ezt bizonyították a KÖVIZIG munkatársai is, akik október 12-én széles körű összefogással csatlakoztak hazánk legnagyobb önkéntes hulladékgyűjtési akciójához. A központ mellett a gyulai, a szeghalmi és a szarvasi szakaszmérnökség, valamint a műszaki biztonsági és hajózási szolgálat munkatársai egyaránt kivették a részüket a munkából.

Kenuból és szárazföldről is gyűjtötték a hulladékot. A bevetés során tíz különböző helyszínen tisztították meg a vízfolyások és töltések környezetét.
Gyula térségében az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszán, a körtöltés déli részén, valamint a Dobozi út mentén (Szanazug irányába) gyűlt össze a hulladék. Különlegesség volt, hogy az Élővíz-csatornánál kenus szemétgyűjtést is szerveztek, így a nehezebben megközelíthető, vízparti területeket is elérték a vízügyesek.

A Szeghalmi Szakaszmérnökség csapata a Dióéri- és a Szeghalmi-főcsatorna mentén, a Sebes-Körös és a Berettyó jobb partján, valamint a Holt-Sebes-Körös-főcsatorna környezetében végezte a tisztítási munkálatokat.
A Szarvasi Szakaszmérnökség munkatársai Békésszentandrásnál a lokalizációs töltés mentén, míg Gyomaendrődön a Csókási- és a Fűzfászugi-holtág környékén szedték össze az eldobált hulladékot.
A kitartó és elhivatott munka eredményeként a nap végére 120 zsák hulladéktól szabadították meg a természetet. A KÖVIZIG kiemelte: a mindennapi feladataik során amúgy is rendszeresen gondoskodnak a vízfolyások és környezetük tisztán tartásáról, ám a TeSzedd! akció kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a kollégák közösen lépjenek fel a környezettudatos gondolkodás és a felelősségvállalás jegyében.
Fotók: Budás Péter és mások / KÖVIZIG