Vakcinaközelben – Mit gondol az utca embere?

2021. január 1. 07:39 | D. Nagy Bence

A 2020-as év végén nemcsak a korlátozások és a karácsonyi ünnepkör foglalkoztatta a közbeszédet, hanem a koronavírus elleni vakcina is. A behir.hu munkatársai az utca emberét kérdezték az oltással kapcsolatban.

Véget ért a koronavírus-járvány által alaposan megbolygatott 2020-as év. Egy pandémia kapcsán mindig központi kérdés, hogy mikor válik elérhetővé az ellenanyag, illetve, hogy a lakosság hány százaléka él vele. A témával kapcsolatban az utca emberét kérdeztük.

– Hihetetlen, hogy egy szinte száz százalékig megfelelő vakcina ilyen gyorsan el tud készülni. Bár egy német-amerikai kooprodukcióban jobban bízom, mint az oroszban – mondta el Varga Imre.

Általános vélekedés volt, hogy talán jobb kivárni és az első oltási időszak tapasztalataira alapozni.

– Egyelőre nem szeretném beoltatni magam. Nagyon gyorsan jött ki ez a vakcina, nem gondolom, hogy tökéletes lesz – fejezte ki aggodalmát egy fiatal édesanya, Csatlós Brigitta.

 

Sokan bizonytalanok az oltással kapcsolatban. (Kép: Bagi József/BMC)

 

A szépkorúak a pandémia során a leginkább veszélyeztetettek közé tartoztak. Esetükben kiemelten fontos az oltás kérdése.

– Tartok attól, hogy egy bizonyos idő múlva visszaüthet, tehát valami olyan tünet jelentkezik, amire nem is gondoltak – osztotta meg velünk aggodalmát Germán Sándorné. Hozzátette, hogy mivel asztmás, ezért hasznos lehetne számára az oltás, de több, egymásnak ellentmondó információ hatására elbizonytalanodott.

Több, az interjút egyébként nem vállaló megkérdezettet is az óvatosság jellemezte a vakcinával kapcsolatban, amelyből az első szállítmány december 26-án érkezett az országba, valamint az első oltást is beadták. A koronavírus elleni védőoltás továbbra is ingyenes és önkéntes alapú. További, vonatkozó információkat ide kattintva olvashat.

További programok »

FEL