Elindult a táborszezon a Meseházban

2025. június 25. 13:44 | Osgyán Ágnes

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezték a Vakáció indító gyermektábort a Meseházban. Az egyhetes programon tizennégy gyermek vesz részt, amely középpontjában ezúttal is a kézművesség áll.

A táborban tizennégy gyermek vesz részt, amely egy ideális létszám a kézműves foglalkozások szempontjából. A program nagy népszerűségnek örvend a gyerekek és a szülők körében egyaránt, többen rendszeresen visszajáró táborozók.

– Természetesen a szülő határozza meg, hogy hol táborozhat a gyermeke a szünidőben. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy visszajárnak hozzánk a táborózóink, ennél pozitívabb visszajelzés nincs is – osztotta meg Veres Krisztina, a Meseház vezetője. Hozzátette: a gyerekek között akad olyan, akinek valamelyik szülője is táborozott egykor a Békési úton.

A hét tematikája Schéner Mihály szellemiségét idézi: „Vegyétek kezetek ügyébe a szívetek szerint valót!” – ez a Meseház mottója is, amely a programok tartalmát is meghatározza. A szünidei tábor öt napon át kínál színes és kreatív foglalkozásokat a legkisebbeknek. Göcző Boglárka Dóra elmondta: az első két alkalommal agyagfigurákat készítettek és a dekopázsolás technikájával ismerkedtek meg. A program harmadik napján lóti-futi paripát készítettek a résztvevők. 

– Egy ilyen játék elkészítéséhez elsőként le kell csiszolunk egy seprűnyelet, majd kiválasztjuk azt, hogy milyen színűre szeretnénk magát a lovacskát. Ezután mi magunk varrjuk össze az anyagot – mondta el Busi Lili

A tábor első napján agyagból készített alkotásokat a hét végén kiégetik, így minden résztvevő maradandó emlékkel térhet haza. 

 

Galéria

További programok »

FEL