Vadnyugat Tótkomlóson

2019. július 6. 15:50 | behir.hu

Lövések hangja töltötte be a teret, Tótkomlóson, a Karasz János Sporttelepen. 15. alkalommal rendezte meg az MTTSZ Lövész Klub Tótkomlós elöltöltős lövész szekciója a „Nagy Déli Cowboy, Indián és Trapper találkozót”.

Lőkös István, az elöltöltősök vezetője, a rendezvény ötletgazdája, a kétszeres lövészvilágbajnok elmondta, hogy az ország minden részéből jöttek elöltöltős lövészek, hamar jó hangulat alakult ki, amit a hagyományos sütés-főzés csak tovább fokozott.

A régi versenyzők mellett voltak, akik idén próbálták ki először ezt a sportágat.

A rendezvény ötletgazdája azt is elárulta, hogy az első versenyt annak idején, Makón rendezték meg, Tótkomlós majd csak ezt követően adott otthont az eseménynek.

- Három hónapos megfeszített munka előzte meg a rendezvényt, de megérte, hiszen sok boldog lövésztársat lehetett látni, ráadásul idén is több újdonság várta az érdeklődőket. Csütörtökön például valamennyi érdeklődő vadnyugati ruhában és felszerelésben lóháton érkezett a rendezvényre, így erre a hétvégére a Vadnyugat Tótkomlósra költözött! - emlékezett vissza Lőkös István.

További programok »

Itthon

Görögdinnyével és itatókkal mentik a vadállományt Békésben

A rendkívüli hőség és az aszály miatt jelenleg a nyári itatás a legfontosabb feladat a vadgazdálkodásban. A Békéscsabai Nimród Vadásztársaság területén és Békés vármegyében emellett lédús gyümölcsökkel, például a túlérett görögdinnyével igyekeznek pótolni a hiányzó folyadékot.
2026. augusztus 10. 15:24
FEL