Vádat emelnek a tótkomlósi vonatbaleset okozója ellen

2022. augusztus 30. 14:22 | behir.hu

Közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 45 éves, büntetlen előéletű, pécsi illetőségű, de tótkomlósi tartózkodási helyű nővel szemben, aki autójával vonattal ütközött.

A nő április 14-én 12 óra előtt nem sokkal egy személygépkocsit vezetve közlekedett Tótkomlós lakott területén, a Békéssámsoni úton, Hódmezővásárhely felől a központ irányába – a balesetről akkor ebben a cikkben írtunk. A Békés Megyei Főügyészség keddi közleményében azt írja: az autós a vasúti átjáróba a fénysorompó tilos (piros) jelzése ellenére haladt be, s ott nekiütközött egy motorvonatnak.

Sem a járművek vezetői, sem a vonaton tartózkodó 12 utas nem sérült meg, de a balesetben mindkét jármű megrongálódott. Az ügyészség szerint a terhelt cselekményével a vasúti közlekedés biztonságát gondatlanul veszélyeztette, megszegte a KRESZ 39.§ (5) bekezdés b) pontjában foglaltakat, mely szerint biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL