Vadászoknak szerveztek képzést az afrikai sertéspestisről

2018. november 26. 19:17 | Zsíros András

A román határ közelsége miatt a megye nagy részét közepes járványügyi kockázatúvá sorolták be a sertéspestis fenyegetése miatt. Bár fertőzéses esetről eddig nincs tudomása a hatóságoknak, a szakemberek mindent igyekeznek megtenni, hogy felkészüljenek akár erre is. A témában ezért vizsgával egybekötött oktatást szerveztek a vadászoknak Békéscsabán.

 

 

A megye 90 százalékát közepes, 10 százalékát alacsony kockázatúnak minősítette az országos főállatorvos az afrikai sertéspestissel összefüggésben. Ez többek között képzési és vizsgakövetelményeket is előír a vadászoknak, ennek teljesítéséhez nyújtott segítséget hétfőn Békéscsabán a Kormányhivatal. A vadászkamarával korábban kötött együttműködés részeként ezen ingyenesen vehettek részt az érdeklődők.

Bár Békésben eddig nincs tudomása a hatóságoknak fertőzésről, a román határ közelsége tette szükségessé a készültségi szint emelését.

Az óvintézkedéseket mind a vadgazdálkodás, mind a házisertés-tartás esetében meg kell tennie a szakembereknek, így ha szükséges, akár ez utóbbiak számára is szervezhetnek majd hasonló képzést.

További programok »

FEL