Unokázós csalók csaptak be egy idős nőt Füzesgyarmaton

2021. június 16. 10:19 | behir.hu

Több százezer forintot utalt át egy füzesgyarmati nő unokázós csalóknak, akik egy családtaggal történt balesetre hivatkozva kértek tőle pénzt.

Csalók hívták fel mobiltelefonján egy idős nőt június 14-én 9 óra körül Füzesgyarmaton. Az első telefonáló a hívott fél unokájaként mutatkozott be és azt mondta, hogy kerékpárjával balesetet okozott, mert nekihajtott egy személygépkocsinak. Arra hivatkozva kért pénzt, hogy meg tud egyezni az autóssal – olvasható a police.hu-n.

Ezután rögtön egy másik férfi is telefonált, és azt állította magáról, hogy az összetört jármű tulajdonosának az ismerőse. Azt mondta a füzesgyarmati nőnek, hogy az unoka másfél millió nagyságú kárt okozott az autóban, de meg tudnak egyezni.

A nagymama a megtakarított pénzével azonnal a postára sietett, ahol több százezer forintot átutalt a telefonálóknak. Az utalás után az idős nő felhívta a családtagjait, hogy az unokája felől érdeklődjön, akkor derült ki, hogy nem történt baleset és becsapták őt.

A rendőrség ismételten kéri, ha bárki családtagként mutatkozik be a telefonban és sürgősen pénzt kér, szakítsák meg a vonalat! Hívják fel a rokonukat azon a telefonszámon, amelyiken máskor is beszélni szoktak! Győződjenek meg arról, hogy tényleg bajba került-e!

Idegenekkel ne beszéljenek meg találkozót és ne adjanak át pénzt, ékszereket, egyéb dolgokat, idegen számlaszámra, névre ne utaljanak, küldjenek pénzt! Ha rendőri intézkedésre, segítségre van szükségük, hívják a nap 24 órájában ingyenesen hívható 112-es számot!

Az unokázós csalásról az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján további információkat is olvashat.

 

 

 

 

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL