Ünnepélyesen is átadták az Erzsébethelyi Általános Iskola tornatermét

A felújításkor elsősorban a kézilabdások igényeit vették figyelembe. 

Közel tizenkét millió forintból újították fel két békéscsabai intézmény, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium és az Erzsébethelyi Általános Iskola tornatermét. A felújításkor elsősorban a kézilabdások igényeit vették figyelembe: mind a két helyen elektromos térelválasztót szereltek a termekbe, az utóbbi létesítményben pedig az addigi életveszélyes sportpadlót cserélték ki.

Az Erzsébethelyi Általános iskolában műsorral készültek az intézmény átadására. A megkérdezett iskolások mind örültek a változásoknak. Szász Dominikának nagyon tetszik az új köntösbe bújtatott terem és szerinte a padló sokkal biztonságosabb lett és bekerült a térválasztó, amivel sokkal könnyebb tesizni. Berki Erika is hasonlóan nyilatkozott: – nagyon örülök neki, mert voltak olyan estek, hogy a padlón amikor ugráltunk és futottunk feljött a por. Meg ez a térelválasztó is nagyon jó, sokkal könnyebb lett tőle tesizni és szerintem nagyon jó. Perei Bojána – Sokkal jobb lett a tesiterem, meg jobban tudunk edzést tartani, meg ruganyosabb lett. Nem olyan mint a tavalyi, hogy valahol púpos, valahol nem.

Az intézményben nagy hagyománya van a kézilabdának, azonban a régi padló már-már balesetveszélyesnek bizonyult, ezért is nagy szükség volt a felújításra az intézményvezető, Kucseráné Szabó Mária szerint.

– Nagyon féltünk, hogy a testnevelés során, edzéseken olyan sérüléseket szenvednek a tanulók, ami komoly gondot jelent. Ezért is nagyon-nagyon örültünk ennek a lehetőségnek. Ezenkívül a térelválasztó most már lehetővé teszi azt, hogy több csoport egyszerre használja a tornatermet.

A pályázatot a Békéscsabai Belvárosi Diáksport Klub kezelte, az elnyert összeghez a DSK további egymilliót forintot csatolt a költségvetéséből. A fejlesztésben a kézilabdások igényeit vették figyelembe. – Elsősorban azért a kézilabdának készült, hiszen egy kézilabdabázis vagyunk Békéscsabán, több mint száz gyermek sportol nálunk és még harminc felnőttcsapat is az NBII-ben szerepel – mondta el Svanda Zoltán a Békéscsabai Belvárosi DSK elnöke.

Az önkormányzat is jelentős összeggel támogatta a beruházást: a sportinfrastruktúra fejlesztési program részeként hárommillió forint önrészt vállalt magára a város. Azt a programot az önkormányzati tulajdonban lévő, sportolásra használt intézményeket felújítása végett hozták létre.

Bíró Csaba önkormányzati képviselő kifejtette: – A város úgy áll hozzá ezekhez a klubokhoz egyesületekhez, hogy a maximálisan tudja őket támogatni. És hát látjuk az eredményt, jó helyre fordul a pénz, főként utánpótlás-nevelésre. És a legfontosabb az, hogy a XXI. századnak megfelelően olyan létesítményekben tudjanak egészségesen sportolni, ami biztatja az ő fejlődésüket az elkövetkezendő évekre. 

A rendezvényen az alpolgármester, Kiss Tibor elmondta: semmilyen pénzösszeg nem sok, ha a sportot támogatjuk. – Minden forint, amit sportba fektetünk be az az egészséges életmódba fektetjük be, a következő generációnak az egészséges életébe fektetjük be. Sok mindenre megtanítja a gyerekeket a sport, úgyhogy ez egy fontos beruházás volt – tette hozzá az alpolgármester. 

A felújításnak folytatása is lesz – árulták el, jelenleg a nyílászárók cseréjére nyújtottak be újabb pályázatot.

Megosztás:

Címke: , , , , , ,